A TANTAKI ÉS A BOLT, ÚJRA
Pár nappal a szülinapi buli után a férjemmel bementünk kislányunkért az iskolába. Mivel legtöbbször egyedül megyek érte, Panni nagyon megörül, ha az iskolában meglátja édesapját. Ez alkalommal is, amint észrevette, azonnal elkezdett szaladni felé. A tanító néni ezt a pillanatot használta ki, hogy közelebb lépjen hozzám.
Egy lapot tartott a kezében, oda is nyújtotta nekem mosolyogva. Panni egyik dolgozata, büszke anyaként pedig hozzátenném, hogy egy hibátlan dolgozat volt. A tanító néni megjegyezte, hogy Panni egyre ügyesebb és nagyon látványos a fejlődés. Ekkor eszembe jutott, hogy érdekes módon eredetileg azért szereztük be a Tantakit, hogy ne maradjon le a suliban, ha épp beteg. Úgy tűnik, a Tantaki nem várt pozitív hatásait is tapasztalhatják, azok, akik megismerkednek vele.
„Én is nehezen vakartam le magamról a büszke anya mosolyát tegnap.” –szólt mosolyogva a tanító néni. Elmesélte, hogy előző nap 8. osztályos fia, aki nagyon küzd a matekkal, hazavitt egy 5-öst. „Röpdolgozatot írtak, a dolgozat előtti napon pedig átnézte a Tantakival az adott leckét.” Gratuláltam, mire ő hozzátette, hogy elhatározta, hogy a többi tantárgyból is beszerzik a tananyagokat, hiszen korábban fia órákat tanult, mégsem látszott meg az eredményén, most pedig meglepően rövid időn belül alaposan felkészült.
Büszke voltam, hogy egy ilyen jó módszer közvetítésével segíteni tudtam még a tanító néni kisfián is. Arról nem is beszélve, hogy milyen büszke voltam anyaként. A tanító néni másokkal is váltott pár szót én pedig elmosolyodtam, amint megláttam, hogy férjem megpróbálja betuszkolni Panni táskájába a tornazsákot. „Jaj, apa... azt külön szoktuk!” –Panni megelőzött. „Na jó, akkor készen vagyunk.” –mosolygott rám férjem, mintha a tornazsákos ügyetlenkedését észre sem vettem volna. Én pedig úgy tettem, mintha valóban nem láttam volna. Mosolyogtam és elindultunk haza.
Hazafelé még beugrottunk a közeli boltba egy pár dologért, és míg mi férjemmel a vacsorának valókat válogattuk, kislányom a csokis részlegnél maradt. Eltelt egy jó öt perc, mikor már beálltunk volna a sorba, de Panni még nem bukkant elő. Visszamentem érte, de furcsa volt, mi tarthat annyi ideig, mert mindig hamar választ valamit, bedobja a kosárba és megyünk. Egy kisfiúval beszélgetett, illetve mintha valamit játszottak volna. Észrevettem, hogy a másik oldalon is értetlen arccal nézi a gyerekeket valaki. Jobban megnéztem és összeállt a kép: a Tantakis anyuka.