Hogyan válhat valaki magántanulóvá?

A napokban több levelet is kaptam azzal kapcsolatban, hogy ki lehet magántanuló, és milyen szabályoknak kell megfelelni. Ezért most ezzel kapcsolatban írom meg a legfontosabb információkat:

1. Általános tudnivalók

Milyen lehetőségeink vannak arra, hogy Gyermekünk állami iskolába járás nélkül teljesíthesse tankötelezettségét?
  • Magántanuló
Abban az esetben, ha Gyermeked tanulmányának eredményes folytatása és befejezése nem kerül hátrányos helyzetbe, az iskola igazgatója automatikusan felmenti a Gyermeked a foglalkozásokon való részvétel alól. Ehhez mindössze a szülői kérelmed kell benyújtanod.
blogra
  • Egyéni tanrendes tanuló

Ebben az esetben a tanuló egyéni tanrend szerint iskolába járás nélkül teljesítheti iskolakötelezettségeit.

Magántanulás vagy egyéni tanrend alapján tanulás? Mi a különbség?
Magántanulónak azt a diákot nevezzük, aki az évfolyam során tanult valamennyi tantárgy óráinak látogatása alól automatikusan fel van mentve. (Ha szeretne bejárhat az órákra, esetlegesen napközibe is íratható, ezeket azonban jelezni kell az iskolai igazgatóság felé)
Az egyéni tanrend alapján tanuló diák, olyan tanuló aki csak meghatározott órák látogatása alól kéri a felmentést. (Ez lehet heti egy, vagy akár az összes óra is).

Milyen pontos lépéseket kell végig járnunk, hogy magántanulók lehessünk?

Először is azt kell eldöntenetek, hogy jelenlegi iskolában folytassa-e a Gyermeketek a tanulmányait vagy új iskolába jelentkezzen.
Ha a saját iskolájában szeretne Gyermeked magántanuló lenni:

  • Akkor Neked, mint szülőnek kérelmet kell benyújtanod az iskola igazgatójához, és ebben kell megindokolni , hogy miért szeretnéd gyermekedet a magántanulói/egyéni tanrendű státuszba irtani.
  • Ezt követően az iskola igazgatója dönt a kérelemről:
    1. Ha úgy dönt, hogy a tanulónak hátrányos, hogy ilyen módon tegyen eleget a tankötelezettségének, akkor  értesíti a lakóhelye szerint illetékes jegyzőt, és a jegyző dönt, hogy a tanuló milyen módon teljesítse a tankötelezettségét.
    Hátrányos helyzetű tanuló esetén a döntéshez az igazgatónak be kell szerezni a Gyermekjóléti Szolgálat véleményét.
    2. Ha megadták az engedélyt, akkor minden szükséges információt is megadnak, az osztályozó vizsgákra való felkészüléshez.

 

7562281_xxl

Ha nem a saját iskolájában szeretne Gyermeked magántanuló maradni:

  • Az új iskolából befogadó nyilatkozatot kell szereznünk, mivel ennek birtokában fogunk tudni kiiratkozni a jelenlegi iskolából.
  • A kiiratkozás mellett ügyelnünk kell arra is, hogy esetlegesen fennálló tartozásunk ne legyen az iskolával szemben, ne legyünk könyvtári kölcsönzött könyvek birtokában stb.
  • Beiratkozáskor szükséges egy, a szülő által írt kérelem, amelyben kéred gyermeked magántanulóvá válásának lehetőségét, vagy egyéni tanrend szerinti haladását.

2. Vizsgák, számonkérések

Mikor és milyen vizsgákat tesznek a magántanulók?

Félévkor és év végén, egy-egy félév anyagából tesznek osztályozó vizsgát a magántanulók, az adott évfolyam tanulmányi követelményének megfelelően.

Hol vannak az osztályozó vizsgák?
A vizsgák teljesítésére alapesetben abban az iskolában kerül sor, ahol korábban tanult Gyermekünk, de van arra is lehetőség, hogy független bizottságot kérjünk.

 

7599837_xl
Ki gondoskodik a vizsgára való felkészülésről?
Mivel a magántanulói státusz legtöbb esetben szülői döntésnek köszönhető, ezért Gyermeked felkészüléséről elsősorban Neked kell gondoskodnod, mint szülőnek. Azonban ma már több felkészítő intézmény van, amelyek mind azért működnek, hogy a magántanulóvá vált diákok felkészítését segítsék.

3. Jogosultságok magántanulóknak

Kapnak-e a tanulók diákigazolványt magántanulói jogviszony esetén?
Természetes igen, mivel ugyanolyan diáknak számítanak, mint a hagyományos módon tankötelezettséget teljesítő tanulótársaik.
Jár-e családi pótlék magántanulói jogviszonyban álló tanuló után?
Igen. Ezen kívül magántanulói jogviszonynak semmilyen egyedi költsége nincs. A magántanuló diákokat ugyanolyan juttatások illetik meg, mint azokat, akik iskolába járnak. Ebbe beletartozik a tankönyv-támogatás is.

4. A tanulás módja

Miből nem kap osztályzatot?
Magatartás és a szorgalom az, amiből nem kap jegyet egy magántanuló.Mennyit ajánlott tanulnia ez esetben Gyermekednek?
Minden gyereknek más a ritmusa, így mondhatni személyenként változó a tanulási folyamat. Az, hogy egy tanulónak mennyi időt kell tanulásra fordítani, többek között függ a tanuló előismeretétől, esetleges lemaradásának mértékétől, hiányosságaitól. Tapasztalatok szerint viszont minimum heti háromszor négy órát mindenképpen tanulásra kell fordítani.
girl playing computer games

Miből érdemes tanulnia egy magántanulónak?
Mindenképpen olyan oktatóanyagot érdemes választani, amely teljes mértékben lefedi az iskolai tantervet. Bátran merem Neked ajánlani a Tantanki oktatóanyagait, amely amellett, hogy Magyarország legjobb oktatóanyaga, garantáltan sikeres diákká teszi Gyermeked. Így nem kell azon aggódnod, hogy esetlegesen hátrányba kerül csemetéd azáltal, hogy magántanuló lett. Sőt, élvezni fogja a tanulást, és önállóan képes lesz leülni a tankönyvek elé, mivel a Tantakival az iskola nemcsak, hogy házhoz jön, de a teljes éves anyagból is játszva felkészít. Könnyen értelmezhető oktatóanyagaink segítségével így nem fog többé terhet jelenteni a tanulás.

Magántanulóknak készített csomagjainkat itt találod: http://vasarlas.tantaki.hu/magantanulok
Nagy Erika
Oktatási szakértő

 

 

Cikk megosztása

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .