Miért fontos, hogy gyermeked minden tantárgyból megtanulja az alapokat?

A tanulást mindig az alapoktól kell elkezdeni: fontos, hogy az egyes tantárgyak alapinformációit pontosan tanuljuk meg, hiszen a ráépülő témaköröket nem fogjuk megérteni. Gondoljunk csak bele! A magyar nyelvtant is úgy tanuljuk meg, hogy először az ábécé betűit vesszük végig, majd csak utána jöhetnek a szavak és mondatok. Az idegen nyelvek elsajátítása is az alábbi séma alapján történik és a matematika is hasonlóképpen működik.

Az alapismeretek fontosak

Tehát nyugodtan állíthatjuk azt, hogy biztos alapok nélkül nem érvényesülhetünk a tanulásban. Jellemzően általános iskola alsó tagozatában még ismerkedik gyermeked a tantárgyakkal és csak felső tagozattól tanulják a nehezebb tananyagokat. Középiskola első osztályában rövidebben, de átismétlik az általános iskolában tanultakat.

Az alapismeretek fontosak. Mutasd meg a Facebookon Te is az ismerőseidnek a cikket, kattints a gombra:

Nézzük meg az egyes tantárgyak esetében, hogy mi a helyzet az alapokkal:

Hogyan tanítják a történelmet?

A diákok általános iskola felső tagozatában az őskortól napjainkig megtanulják a legfontosabb eseményeket, majd középiskolában újra az őskortól tanulják a tananyagot, viszont sokkal részletesebben. Ha gyermeked egyszer már megtanulta, hogy a rómaiak hogyan hódították meg Európát, akkor már csak fel kell eleveníteni a tudását, és  már csak ki kell egészíteni a tudását a bővebb információkkal.

Mi a helyzet a matekkal?

Az alapokat alsó tagozatban tanítják meg, és érettségiig folyamatosan egyre nehezebb témaköröket kell elsajátítani. Amikor gyermeked középiskolás lesz, akkor a tanórákon csak pár óra erejéig ismételheti át a 8 év tananyagát. Nincs arra idő, hogy újra átnézze alaposabban a hatványozás, törtek, és a nevezetes azonosságok témaköreit. Így, ha némelyik témakör nehezen megy neki, akkor ismétlésre van szüksége. Előveheti a korábbi tankönyveket, vagy választhat Tantaki termékeket, amik interaktív oktatóanyagként élvezető és játékos példafeladatokat tartalmaz!

Nem kell szégyellni, ha gyermeked általános iskolás tananyaggal ismétel középiskolásként! Inkább tanulja meg újra és rendesen az alapokat, minthogy pótvizsgára kelljen felkészülnie! Így könnyebben teljesíti az iskolai követelményeket, és jó eredményt érhet el a kompetencia felmérésen. Felsőoktatási továbbtanulás szempontjából is fontos, hogy a középiskolai eredmények minél jobbak legyenek.

Kompetencia felmérés három évfolyamban

Az alap kompetenciák tehát nagyon fontosak, pont ezért hosszú évek óta már Magyarországon is zajlanak kompetencia felmérések. Hatodik, nyolcadik és tizedik évfolyamban a diákok kompetencia felmérő teszteket írnak. A kompetenciamérés azt térképezi fel, hogy az iskolában tanultakat mennyire tudják az életben alkalmazni a gyermekek. A felmérés kérdései logikai feladatokat és valódi problémákat tartalmaznak. Az adatok az iskolák számára is kifejezetten fontosak lehetnek, hiszen képet kaphatnak az oktatás színvonaláról is: az eredményeket a helyi fejlesztésekben is fel tudják használni.

A legfrissebb eredmények alapján a diákok matematika eredményei évről évre romlanak. A 10. osztályosok eredménye elmarad a 6. osztályosokétól, vagyis az új témaköröket nem tudják kellőképpen megtanulni. Sajnos kevés szülő gondolja úgy, hogy gyermekének segítségre van szüksége. Azonban azok, akik időben segítséget kapnak, azoknak az érettségi vizsga sem jelenthet gondot.

A segítség megérkezett!

Gyermeked is nehezen tanulja a matematikát? Szeretnél neki segíteni? Oktatóanyagaink segítségével nem csak bemagolja, hanem meg is érti a tananyagot. Minden gyakorlófeladat megoldását is megtudja nézni, ráadásul a program le is ellenőrzi helyetted a feladatok helyességét.

Szeretnél ingyenes Matematikai gyakorló feladatokat kérni gyermekednek? Kattints a képre és kérd az 54 feladatból álló, ingyenes Matek Mix letölthető oktatóprogramot! Gyermeked örömmel fogja tanulni a matematikát!

 

Miért a Tantaki?

  • gyermeked önállóan gyakorolhat a példafeladatok segítségével
  • kevesebbe kerül, mintha a magántanár óráit kellene fizetned
  • hangalámondással készül
  • a program segítségével gyermeked egyedül is tud tanulni
  • saját tempójában haladhat, és bármelyik feladatot újra és újra kitölthet
  • sikerélményt ad, díjazza az elért eredményt ráadásul még virtuális oklevelet is kap gyermeked

Ne keress tovább, hiszen már meg is találtad a megfelelő segítséget gyermekednek! A Tantaki már bizonyított: számos pozitív visszajelzést kaptunk a kedves vásárlóktól, és több, mint tízezer diák tanult a Tantaki segítségével. Tanulmányi eredményeik javultak, sikerélményekkel gazdagodtak. Segíts gyermekednek!

Próbáld ki matek oktatóanyagaink demó változatát, most ingyenesen! Gyermeked játékosan tanulhatja meg a matematika minden összetevőjét!
Kattints ide:

Matek demók

 

Tetszett a cikk? Mutasd meg ismerőseidnek, kattints a megosztás gombra:

 

Nagy Erika

Oktatási szakértő

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..