Pénteki babonák – Luca nap és 13

Péntek 13. Luca napja

 

cica

A holnapi nap a néphagyomány szempontjából igen jelentős, hiszen Luca napja most ráadásul péntekre esik. Megfigyelhetjük, hogy a téli időszakhoz több hiedelem társul, mint a nyári hónapokhoz, amely magyarázható például azzal, hogy a szabadtéri mozgás és tevékenység korlátozódik a hideg időjárásnak köszönhetően. Ilyenkor a család is több időt tölt együtt, ezáltal a közös szokások, hagyományok és persze a babonák is könnyen átjárták a családtagok és a közeli szomszédság, vagy falu mindennapjait. Most azonban a holnapi napot állítjuk középpontba!

szent luca

Elsőként érdemes tudni, hogy egészen a 16. századig ez volt az év legrövidebb napja, vagyis a téli napfordulónak a kezdete (ma már december 21.). Több helyen – Magyarországon is – innen számították a nappalok hosszabbodását, ezért is övezi nagy misztikum ezt a napot: főként Lucához kapcsolva, aki eredetileg katolikus szent volt, a szemfájósok, utcanők és menyasszonyok védőszentje. Ezért a hozzá kötött hiedelmek is a nőkhöz illetve a párkapcsolatokhoz kötődnek – vagyis hazánkban a legjelentősebb asszonyi ünnepet köszönthetjük holnap. Ezen a napon az asszonyoknak és lányoknak tilos volt dolgozni. Több történet is arról szól, hogy büntette Luca azokat, akik fonni, varrni vagy mosni mentek ezen a napon.

házimunka

A házimunka pedig fontos volt a család életében. Minden nő figyelt a hagyományokra és tanításokra, hiszen féltek a következményektől. Például ősi babona, hogy ha a Nap lement, már nem szabad söpörni a lakásban, mert kisöpri az ember a szerencséjét. De reggel nem lehet koszos a lakás, mert a szerencse válogatós, és nem megy oda, ahol piszkos a padló. A házimunka mellett azonban szerelmi jóslások is kötődnek Luca napjához, például a lucagombóc készítése. Az előkészítés folyamán a hajadon lányok papírra írtak fiúneveket és belegyúrták a gombócokba – 1 gombóc azonban üresen maradt. A forrásban lévő vízbe dobták őket, és amelyik a leghamarabb feljött a víz felszínére, az abban rejlő férfiú lesz a leány jövendőbelije. Ha azonban az üres gombóc jött fel elsőként, a következő esztendőben nem ment férjhez a házasodni vágyó menyecske.

Lassan készül, mint Luca széke!

A gombóc mellett Luca széke is ehhez a naphoz kötődik, amelyet karácsonyra kellett kifaragni. A babona szerint, aki karácsonykor, az éjféli misén éjfélkor rááll a saját maga alkotta székre, az megláthatja, hogy kik a boszorkányok a faluban, hiszen ilyenkor szarvat viselnek. Habár lassan készült a szék, nem használták sokáig, hiszen a karácsonyi mise után el kellett égetni.

luca széke

Vigyázat, fekete macska!

Nem csak a Luca-szokásokkal, de a péntek 13-hoz kapcsolódó babonák is most jelentősen rányomhatják bélyegüket a holnapunkra. Eleve többen kerülik a 13-as számot, amit akár a sportokban, akár a hétköznapokban pl. az épület emeleteinek számánál is megfigyelhetünk. Egyeseknek a péntek 13. egy elátkozott nap, mások kifejezetten szerencsésként vagy közömbösként élik meg. De miért is lehet szerencsétlen ez a nap? A háttérben többek között az Utolsó vacsora története áll, ahol 13-an ültek az asztalnál, de például Ázsiában úgy tartják, hogy a 4-es szám halálos jellege miatt a 13-astól is félni kell, mert ugye a két szám összege 4. De térjünk vissza a bibliai vonalra. A péntektől való félelem onnan is ered, hogy ekkor feszítették keresztre Jézust, és az ókori Rómában minden kivégzést ezen, vagyis a pénteki napon rendeztek. A kutatók szerint Ádám pénteken esett kísértésbe, és evett a tiltott gyümölcsből, Káin pedig ezen a napon ölte meg testvérét, Ábelt. De folytathatjuk tovább a sort, hiszen a népi hiedelmek szerint rossz vége lesz az ezen a napon kötött üzletnek, a született állatok betegesek lesznek, az ekkor vart ruha pedig szétfoszlik.

macska

De ez még semmi! A fekete macskákhoz köthető hiedelme is problémákat vet fel, például egy teljesen hétköznapi gyalogos közlekedésben. Ha jobbról balra keresztezi utunkat a macska, akkor az balszerencsét jelent, de ha balról jobbra, akkor nincs probléma! Egyes nézetek szerint, ha időben észrevesszük a közeledő problémát, és még mielőtt átfutna, sikerül hátat fordítani neki (de csakis balra fordulva), akkor szerencsénk lesz! De az is megoldás lehet, ha háromszor balra megfordulunk a tengelyünk körül, majd háromszor a bal vállunk felett átköpünk.

Népi hagyományok és babonák sokasága marad az új nemzedékekre, azonban egyre inkább változik az azokban való hit és ezáltal a szokások továbbadása a gyermekeknek. Folytonosan viták alakulnak ki az értelmet keresve, de szinte bizonyos, hogy sosem fogunk dűlőre jutni! Szóval ha Ön babonás, holnap fokozottan figyeljen, és hordozzon magával lóherét vagy patkót, ha azonban nem hisz a péntek 13. és a Luca nap hiedelmeiben, akkor is van mire gondolni: mindjárt itt a hétvége!

Nem csak a népi hagyományok vagy szokások tudják összekovácsolni a családot, hanem a Tantaki oktatóprogramok játékos feladatai is! Vajon péntek 13. szerencsét hoz a tanulásban? Esetleg pont Ön lesz a 100-dik vásárlónk ezen a napon és ajándékba küldjük a megrendelését?

Válasszon termékeink közül, hiszen próba szerencse!

Cikk megosztása

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .