Magántanulók? Tantaki

MAGÁNTANULÓK? TANTAKI! Azokban, akik iskolába jártak vagy járnak, esetleg gyermekeik vannak, biztosan felmerült a kérdés, hogy milyen lehet a magántanulók élete és milyen lehet otthon tanulni. Vajon milyen előnyökkel jár az otthon tanulás és hogy hogyan hozhatja ki az ember saját magából vagy gyermekéből a maximumot? Magyarországon, törvényeink szerint, bármely szülő kérheti, hogy gyermeke magántanuló legyen. A kérelmet a […]

Bővebben

Szóval ez a Tantaki

„SZÓVAL EZ A TANTAKI.” Elérkezett a várva várt szombat, amikor is Pannit elviszem egyik kis osztálytársa, Bence zsúrjára. Kislányom már napok óta másról sem tud beszélni, csak arról, hogy milyen sütit süssek, milyen ajándékot vigyen és mit fognak játszani. Ebédeltünk, elkészültünk és már indultunk is Bencéék háza felé. Kislányomon kívül még 3 kis barátjuk szerepelt […]

Bővebben

Mire képes a Tantaki Német anyaga?

Egy igaz történet, mely minden szülőt örömmel töltene el!   Most kaptam egy kedves levelet az egyik vásárlónktól, aki az unokájának, Dominiknak szeretett volna segíteni németből, mivel év végén megbukott. Ezért vásárolta meg a Német kezdőknek című oktatóprogramot, amiből minden nap egy kicsit tanult az unoka. Az eredmény nem maradt el! Íme Móri Mama levele: […]

Bővebben

Német kezdőknek

Hogyan kezdheti el a német nyelvet megtanulni könnyedén és játszva?   Ha egy új nyelvet szeretnénk megtanulni, akkor otthon, egyedül szinte lehetetlen! Nem igazán tudjuk, hogy milyen nyelvtani szabályok érvényesek, és a helyes kiejtést sem halljuk senkitől. Ebben segít a Német kezdőknek dupla lemezes DVD, ami nem csak érthetően magyaráz, de élvezetessé és játékossá teszi […]

Bővebben

Az olvasási problémák tünetei

Az olvasási problémák tünetei   „Olvasni jó, jól olvasni élmény, legyen az élmény mindenkié” Dr. Réthelyi Miklós Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság elnöke Napjaink tanulási problémái közül szinte első helyen szerepel az olvasás és egyéb nyelvi gondok. A becslések szerint Magyarországon minden 10. gyermek olvasási gondokkal küzd, vagyis osztályonként ez 2-3 diákot érint. Mit jelent […]

Bővebben

Hogyan tanítsa meg gyermekét gondolkodni?

Gondolkodás – kreatív gondolkodás   Képzeljük el, hogy munkahelyünkön van egy kolléga, aki sokat segít, akitől mindig lehet kérdezni, sőt, gyakran el is végzi helyettünk a feladatot, mert látja, hogy rajtunk „túl sok” van, és nehezen boldogulunk. Mi lesz ebből hosszútávon? Talán nem vagyok egyedül, aki úgy gondolja, hogy egyre gyakrabban kérjük majd a segítségét, […]

Bővebben

Mi a megoldás a rossz jegyekre?

Mi a megoldás a tanévkezdés után jelentkező iskolai kudarcokra, rossz jegyekre?   Miért olyan gyakori, hogy a diákok már a tanévkezdés után nem sokkal, rossz jegyekkel kullognak haza az iskolából? És mit tehet Ön annak érdekében, hogy gyermeke ne adja meg magát a folyamatos kudarcoknak? Rengeteg tanuló küszködik a fenti problémával, ami a szülők mindennapjait […]

Bővebben

A Nem Átlagos Tanulók 2 Típusa

  Tantaki Oktatóprogramok a NEM átlagos tanulóknak! A Tantaki oktatóprogramok ténylegesen a nem „átlagos” diákoknak tudnak leginkább segíteni. Nézzük, mit értek én „átlagos” diák alatt! Szerintem az átlagos tanuló az, aki a jelenlegi oktatási és iskolarendszerben megfelelően képes teljesíteni, beilleszkedik és elfogadhatóan tanul. A tananyag számára nem túl gyors és nem is túl lassú, tehát […]

Bővebben

Tantaki Pótvizsga Sikere Tihamérrel

Itt a legfrissebb sikerünk a nyári Pótvizsga tesztprojektből. Még 2012. júliusában kisorsoltunk év végén megbukott tanulókat, és ingyenesen segítettük őket felkészülni a pótvizsgára a Tantaki oktatóprogramok segítségével. Ma készítettük el az alábbi videó interjút Tihamérrel, aki matematikából bukott meg 6-ban és ezek után sikeres pótvizsgát tett augusztus végén.   A videóból kiderül, hogy a Tantaki […]

Bővebben

A legújabb sikerbeszámolók – Tantaki sikerek

Legújabb sikereink! Ha kíváncsi rá, hogy valóban hasznosak-e az oktatóprogramok, akkor olvassa el a legújabb sikereinket!     „Kedves Tantaki csapata! Eddigi tapasztalataim nagyon pozitívak a DVD- vel kapcsolatban. A tananyag színes és jól érthető módón tanít. Jó hasznát veszem a nyári szünetben a gyakorláshoz. (év közben is jó haszna volt). Nekem sajnos, mint dolgozó […]

Bővebben