Ismerkedés a törtekkel

Amikor a tárgyakat egyenlő részekre osztjuk, akkor törtrészeket fogunk kapni. A törtrészeket számokkal jelöljük, amelyeket törtszámoknak nevezünk.
Ha például egy dolgot két részre osztunk szét, akkor két fél részt fogunk kapni, azaz két darab kettedet.
Az egykettedet így jelöljük:
Képpel ábrázolva:

Ha két ketted részt összerakunk, vagy matematikai nyelven összeadunk, akkor megkapjuk az egy egészet, amit feldaraboltunk két egész részre.
De nemcsak kettő, hanem annál több részre is oszthatunk egy dolgot, például háromra. Ilyenkor már nem kettedeket, hanem harmadokat kapunk. Ha a harmadokból egyet kiválasztunk, azt egyharmadnak hívjuk, és így jelöljük:
Képpel ábrázolva:

A törtrészekből nemcsak egyet, hanem kettőt, hármat, négyet, ötöt stb. is vehetünk. Vegyünk például most kettőt a harmadokból, a negyedekből és az ötödökből! Ebben az esetben így nevezzük őket: kétharmad, kétnegyed, kétötöd.
Jelölésük:

A törtszámok több részből állnak, és ezeket a részeket el is nevezték, mert így könnyebb velük számolni.
Most ismerkedjünk meg a tört részeivel!
A törtvonal alatt levő számot nevezőnek hívjuk: a nevező megmutatja azt, hogy hány részre osztottunk egy egész dolgot.
A törtvonal felett álló szám pedig a számláló: a számláló azt mutatja meg, hogy az egyenlő részekből hány darabot veszünk el.

Tanulja meg Gyermeke is játékosan a törteket
a Matekból Ötös oktató DVD segítségével,
és gazdagodjon ő is sikerélményekkel matekból!
