Rólunk
Nagy Erika
Minden a nyelvtannal kezdődött...


2006-ban kezdtem el gyerekeket korrepetálni, amelynek során rádöbbentem, hogy az iskolai tankönyvek sok diák számára bonyolultak és nehezen érthetőek, ennélfogva nem járulnak hozzá, hogy a gyerekek igazán megértsék a különböző tantárgyak anyagait. Ezután 2008-ban tagja voltam egy iskolai projektnek, amelynek keretén belül megtanítottuk a diákoknak a nyelvtan alapjait. Ez azt jelenti, hogy a magyar nyelvtan legelejétől, az ábécétől kezdve a bonyolultabb részekig átvettük a különböző fogalmak jelentését: tisztáztuk például, hogy mit jelent a szó, a mondat stb. Tevékenységünk befejeztével a tanulók rengeteget fejlődtek, amely a jegyeikben és a tanuláshoz való hozzáállásukban megmutatkozott.
Ezek az eredmények nemcsak a diákokra, hanem rám is nagy hatással voltak. Észrevettem, hogy milyen nagy jelentősége van annak, hogy érthető nyelvezettel vesszük át a tanulókkal a nyelvtan alapjait.
Így tehát eldöntöttem, hogy létrehozok egy olyan oktatóprogramot, amely egyszerű magyarázatokkal tanítja meg a gyerekeknek a magyar nyelvtan szabályait, és amely egyben megalapozza bennük a tantárgy iránti érdeklődést. Így végül 2008 augusztusában látott napvilágot az első DVD-m, amely „A magyar nyelvtan alapjai” nevet viseli. Nem sokkal ezután pedig kiadtam a nyelvtan DVD-t könyv formájában is.
A szülők inspiráltak a folytatásra...

A megjelenést követően rengeteg pozitív visszajelzést kaptam a szülőktől, akik egyben jelezték felém a további oktatóanyagok elkészítésére való igényüket is.
Ekkor elhatároztam, hogy elkészítem a matematika, a biológia, a kémia és a fizika tantárgyakhoz kapcsolódó oktatóanyagokat is.
A Tantaki csapattá fejlődött...

Mivel ez a feladat sok időt és energiát igényel, folyamatosan bővül a csapat, amely részt vesz az oktatóanyagok elkészítésének munkájában, és akik azon dolgoznak, hogy oktatóprogramjaink hatékonyak és játékosak legyenek, és hogy hozzásegítsék a gyermekeket a tanulásban való sikerélményekhez.
Munkánk során létrehoztuk az általános iskolai matek szinte teljes tananyagát, valamint elkészültek a helyesírás, a biológia, a kémia és a fizika oktatóprogramok is, hogy még teljesebb legyen a paletta, amely segít a gyermekeknek megbirkózni a különféle tantárgyak okozta nehézségekkel. |  |
Céljaink a jövő generációját érintik...

Rendkívül fontos, hogy megkönnyítsük a gyerekek számára a tanulást, és hogy a tanulók ne úgy gondoljanak rá, mint egy szükséges rosszra, hanem egy játékos és szórakoztató tevékenységnek tartsák, amelynek során sok új érdekes dolgot tudnak meg az őket körülvevő világról.
Célunk, hogy minél több olyan oktatóanyagot készítsünk, amelyek hasznosak a gyermekek számára, és amelyek magalapozzák bennük a tanulás szeretetét. Szeretnénk elérni, hogy minél több diák ismerje meg a tanulás ezen formáját, és hogy visszanyerjék érdeklődésüket a számukra bonyolult tantárgyak iránt.
 | Nagy Erika ügyvezető igazgató, tananyagok minőségellenőrzése |
 |
 | Domonkos Árpád ügyvezető, marketing menedzser |
 |
 | Csáky Attila programozó, webfejlesztő |
 |
 | Hujber Éva vezető asszisztens, tananyagok szerkesztése |
 |
 | Tamás Alexandra weboldalak készítése, tananyagok lektorálása |
 |