A szülők és a tanulók eredményei
a matek oktatóanyagokkal kapcsolatban








Kedves Nagy Erika!

Kisfiam 5. osztályos tanuló, hiperaktív, figyelem hiányos és rövid távú  memória zavaros. Sajnos ezek alapján nagyon nehéz számára tanulni, illetve a tanultakat előhozni, alkalmazni. Matematikából és angolból boldogulunk a legnehezebben. Az órákon való extra tempót nehezen tudjuk itthon tartani, mert nem érti, hogy mi-miért van. Egy hasonló problémával, de már 8. osztályos anyukával hasonló helyzet volt, amíg rá nem talált az Önök dvd- ire. Azt mondta, hogy csoda történt, akkor ott 5. - ben amikor megvette a matekból 5-ös dvdt. Azóta minden évben meg is vásárólta az aktuális éveket - tőle kaptam kölcsön, hogy próbáljuk meg. Ennek kb 5 napja, félve, de nem erőltetve betettem neki- este 9 -ig ott ült előtte :)  , sőt, kizavart, hogy ne zavarjam :) . Az 5 napból 3 este nézegette és csinálta, hol morgott, hol bedühödött, de érdekelte. A héten a negyedik 1 -ese után meghozta az első 2-ét!!!! Hozzáteszem minden más tantárgyból 3-4 -re áll, csak ez a kettő nem megy. Határtalanul boldog volt, és este segítség nélkül, hibátlanul oldotta meg a törtek házi feladatát! Ami nekem nem megy 3 hónapja - és az idegrendszerem is kezdte feladni :)  - az az Önök dvdjének egy hét alatt sikerült. Fantasztikusan jól állították össze, pontosan tudva, hogy hogyan kell velük megértetni, hogy lehet jól és érthetően elmagyarázni és újra és újra meghalgathatva megérteni! Abban a pillanatban mentem fel az oldalukra célirányosan, hogy ha van ilyen angolból - gondolkodás nélkül megveszem! Megnéztem a demo videót és örömmel tapasztaltam, hogy magyarul elmagyarázva találhatók rajta a fejezetek, rengeteg angol kiejtést tartalmazva. Sose fogom megérteni, hogy miért gondolja az oktatási rendszer, hogy angol órán angolul magyarázzák a nyelvtant, stb... mindent  - sajnos én sem tanultam meg, csak el éldegéltem valahogy az iskolás évek alatt. Nagyon várom, hogy megérkezzen - együtt tudok vele tanulni úgy, hogy nem az én hiányos-hibás gondolataimat tanítom neki, ami még megmaradt bennem, hanem az Önök segítségével már előre tudom - a pár napos matek dvd alapján - hogy szuperül élvezni fogjuk és megtanuljuk!

Üdvözlettel!
Kuti Mónika


Kedves Erika!

"Kislányom 3. osztályos, kisfiam elsős.

Mindkettőjüknek okozott gondot a matematika, kisfiamat korrepetálja szerencsére a tanítónénije, de kislányomnak nincs ilyen szerencséje. Járatjuk matek tanárhoz is, de négyesről hármas osztályzatra rontott.

Átvettük a harmadikos anyagot a cd alapján, és tegnap csillagos ötös dolgozatot írt, ami még soha nem fordult elő.

Nekünk nagyon bevált ez az oktatási módszer. A gyerek szívesen gyakorolja a matekot, talán még meg is szerette, főként, hogy sikerélménye van, ami eddig nem volt. Örülök, hogy rátaláltam."

Üdvözlettel, és köszönettel,

Tímea
2017.02.23.


 

Tisztelt Tantaki!
 

"A kislányom 4. osztályba jár, és sajnos a matematikát nem úgy tanítják, mint az én időmben. Nincs idő arra, hogy a gyerekek megértsék és feldolgozzák a hallottakat, megrögződjön bennük a tudás.  A lehető legbonyolultabb módon tanítják nekik az alapműveleteket. Az elméletet nem tudják a gyakorlatban alkalmazni. Sok helyen kerestem segédanyagot, hogy tudjak neki segíteni.

Az Önök termékét találtam a legjobbnak, és ő is örül neki, sokat segít a gyakorlásban."

 
Köszönettel
 
Pál Andrea
2016.12.15.

 

Kedves Erika!

"A barátnőm juttatta el nekem a tájékoztatót a kiadványról. Azonnal felkeltette a figyelmünket, miután a 11. osztályos matematika problémája a mi lányunkat is érinti. Sajnos ezen a szinten már nem tudunk segíteni neki, ezért örültünk meg nagyon, hogy ez az oktatóanyag majd megteszi helyettünk!

Azt mi is láttuk, hogy egyszerűen, áttekinthetően magyarázza a feladatokat, de a végső döntést lányunk lelkesedése hozta meg. Örömmel ült a géphez, tudta követni és meg tudta oldani a demo feladatait!! Ezúton is köszönjük a remek csapatnak, hogy megálmodták és létrehozták az oktatóanyagot!

Első körben az alapcsomag+ kombinatorikát rendeltük meg, reméljük a későbbiekben is hozzáférhetőek lesznek az DVD-k!"


Üdv:
Nuber Ildikó
2016.12.09.


Kedves Nagy Erika!

"Kisfiam 5. osztályos tanuló, hiperaktív, figyelem hiányos és rövid távú  memória zavaros. Sajnos ezek alapján nagyon nehéz számára tanulni, illetve a tanultakat előhozni, alkalmazni. Matematikából és angolból boldogulunk a legnehezebben. Az órákon való extra tempót nehezen tudjuk itthon tartani, mert nem érti, hogy mi-miért van.

Egy hasonló problémával, de már 8. osztályos anyukával hasonló helyzet volt, amíg rá nem talált az Önök dvd- ire. Azt mondta, hogy csoda történt, akkor ott 5. - ben amikor megvette a matekból 5-ös dvdt. Azóta minden évben meg is vásárólta az aktuális éveket - tőle kaptam kölcsön, hogy próbáljuk meg. Ennek kb 5 napja, félve, de nem erőltetve betettem neki- este 9 -ig ott ült előtte :)  , sőt, kizavart, hogy ne zavarjam :) . Az 5 napból 3 este nézegette és csinálta, hol morgott, hol bedühödött, de érdekelte. A héten a negyedik 1 -ese után meghozta az első 2-ét!!!! Hozzáteszem minden más tantárgyból 3-4 -re áll, csak ez a kettő nem megy. Határtalanul boldog volt, és este segítség nélkül, hibátlanul oldotta meg a törtek házi feladatát!

Ami nekem nem megy 3 hónapja - és az idegrendszerem is kezdte feladni :)  - az az Önök dvdjének egy hét alatt sikerült. Fantasztikusan jól állították össze, pontosan tudva, hogy hogyan kell velük megértetni, hogy lehet jól és érthetően elmagyarázni és újra és újra meghalgathatva megérteni! Abban a pillanatban mentem fel az oldalukra célirányosan, hogy ha van ilyen angolból - gondolkodás nélkül megveszem! Megnéztem a demo videót és örömmel tapasztaltam, hogy magyarul elmagyarázva találhatók rajta a fejezetek, rengeteg angol kiejtést tartalmazva.

Sose fogom megérteni, hogy miért gondolja az oktatási rendszer, hogy angol órán angolul magyarázzák a nyelvtant, stb... mindent  - sajnos én sem tanultam meg, csak el éldegéltem valahogy az iskolás évek alatt. Nagyon várom, hogy megérkezzen - együtt tudok vele tanulni úgy, hogy nem az én hiányos-hibás gondolataimat tanítom neki, ami még megmaradt bennem, hanem az Önök segítségével már előre tudom - a pár napos matek dvd alapján - hogy szuperül élvezni fogjuk és megtanuljuk!

Egy észre vételem szeretném jelezni, hátha hasznos információval szolgálhatok Önöknek. Nagyon sokat bújtam a netet, hogy mivel és hogyan tudok segítségül lenni a tanulásban számára - de az Önök oldalával soha nem találkoztam! - eddig - sajnos - csak most így hogy valaki felhívta a figyelmem, hogy létezik ez az oldal!

Köszönöm, hogy megkérdeztek és leírhattam! Már most tudom, hogy sokat segítenek ezekkel az oktató dvdk-el, és biztos, hogy az elkövetkező években , ami nehezen fog menni /fizika, kémia .../ igénybe fogom venni a termékeiket!"

Üdvözlettel!
Kuti Mónika
2016.12.05.


 

Kedves Erika!

 
"A fiam 6. osztályos, az elmúlt hetekben vettem észre, hogy zürzavaros a matek. Nem tiszták a definicíók és nem szereti a gyakorlást. Akkor találtam meg a TANTAKI matekot és kértem az ingyenes leckéket. Nagyon szereti, mert számítógépen könnyű a kitöltés, mert egyszerűen érthetőek a példák a magyarázatokon keresztül. Rögtön sikerélményt ad azzal, hogy látja, ha jól készítette el a feladatokat és ez inspirálja a következő feladatok megoldására. Ajánlom mindenkinek aki örömmel szeretne matekozni!
Várjuk a megrendelt csomagot ."

 
Köszönettel, Juhos Tamásné Gabi
2016.11.30.


 

Kedves Erika!
 

"én bevásároltam elég sok terméketeket, megnézve alaposan, demot lejátszva. Gyermekem, aki most lett 7. osztályos és tavaly sajnos matematikából korrepetálás mellett 2-es lett év végén, most augusztus végén gyakorolva a Tőletek vásárolt DVD-ből az órán brillírozik. Jó kedvvel jön haza, hogy ő volt a legjobb ma is matematika órán. Mire hazaértem a házi feladatát megcsinálta hibátlanul. Igaz nemrég kezdődött az iskola, de nagyon bízom töretlen kitartásában, és ezúton szeretném megköszönni, hogy elkészítettétek ezeket a szuper cd, dvd-ket!"

 
Üdvözlettel,

 Ágnes
2016.11.16.

 
 Kedves Nagy Erika!

"Én csupa jó dolgokat tudok csak írni a dvd-vel kapcsolatban. Mónika jó matekos, de nála is előfordult, hogy nem értett meg valamit az órán. Nagy örömmel ült le a számítógép elé és gyakorolta a feladatokat, ami nagyon nagy segítség volt neki és nekünk is. Nem lett lemaradás, hiányosság a matektudásában. Hatalmas segítség volt, amit tiszta szívből köszönünk. Én csak mindenkinek ajánlani tudom, akár, ha nehezen megy a matek, vagy jó matekos a gyermek, mert vannak és lesznek olyan időszakok, amikor bizony elkél a segítség. És az bizony nem mindegy, hogy mindig kéznél van-e.

További munkájához nagyon sok örömet, egészséget kívánok!"

Üdvözlettel: Papp Istvánné
 

 
"[*]A matek sokaknak mumus, de én imádom, mert értem. Azt szeretném, ha a fiam is "csemegeként", könnyedén csinálná meg a matek feladatokat.
Tantaki matek nagyon jól követi a tantervet, és biztos alapot ad a nehezebb feladatok megoldásához is. Ha valamire kevés idő volt órán, és bizonytalan valamiben, ez az anyag lehetőséget ad az óra "visszajátszására", akár többször is, amíg meg nem érti.
Dolgozat előtt is mindig játszunk vele, és így én már biztos vagyok benne, hogy nem lesz gond :)."

Dr. Tóth-Berényi Rita

 Kedves Erika!

"Nagyon jó tapasztalataink vannak a Szorzótábla gyakorlóprogrammal kapcsolatban.

Nagyon szereti használni a gyermek, interaktív, szórakoztató és ugyanakkor jó hatással van a gyermek önbizalmára is. :)"

Köszönettel:
Andrea Budapestről

 

 Kedves Nagy Erika!

"Kislányom, Dorka 2. osztályos. Nincs különösebb gondja a matekkal, csak több fejtörést okoz neki egy-egy feladat megoldása.

Kipróbáltuk a demo programot és mivel tetszett neki, így megrendeltük a teljes verziót a Szorzótábla gyakorlóprogramból.

Minden nap megcsinált egy-egy feladatcsoportot és a szorzás-osztás felmérőjét hibátlanul oldotta meg (a padtársának is segített, pedig ő jobb matekos) és még a szorgalmi feladatra is volt ideje."

Üdvözlettel,
Bíró Melinda

 

"Kedves, hogy így nyomon kísérik a gyermekek tanulását. Bizony sokat jelent nekünk szülőknek, hogy a gyermek már kéri, hogy "mikor matekozunk a számítógépen"? Eddig meg mindent akkor kellett csinálni, amikor matekozni hívtam.
Sok sikerélmény éri, hiszen a törteket már 92 %-ra töltötte ki, és erre nagyon büszke volt. Úgy érzem, egyre jobban megy neki, és Önöknek köszönhetően már kezdi megszeretni ezt a tantárgyat is (mert egyébként jó tanuló)."

Köszönettel: Egy Hálás Anyuka

 

 
 Kedves munkatársak!

"Nagyon sokat segítenek abban, hogy tájékozódjam a tananyagban, ugyanis én "csak" egy aggódó anyuka vagyok, aki szeretne segíteni a kisfiának az ismeretek világában való eligazodásban.
Továbbá óvónőként dolgozom és ötleteket merítek az Önök eszközeinek segítségével, hogy színesebben, izgalmasabban, érdekesebben fedeztessem fel a Világot a gyerekekkel. (Nyilván nem követem szolgaian a tananyagot, hiszen erre az óvodában nincs is szükség, ha csak az életkori sajátosságokat vesszük figyelembe, már akkor sem.) Mindazonáltal a saját gondolataim "rendezésében", elgondolásaim megvalósításában segítségemre vannak a tananyagok.
Az 1-2 osztályosok számára készült matematika oktatócsomagot tekintettem át, kisfiam "kibicelt" (idén szeptemberben kezdte az első osztályt), és úgy vettem észre, hogy szívesen oldja meg a feladatokat (természetesen segítséggel, hiszen még nem tud olvasni).

Köszönöm a folyamatos tájékoztatást!"

Szakács Sándorné (Várvári Tünde)

 Kedves Tantaki csapata!
 

"Eddigi tapasztalataim nagyon pozitívak a DVD- vel kapcsolatban.
A tananyag színes és jól érthető módón tanít.
Jó hasznát veszem a nyári szünetben a gyakorláshoz. (év közben is jó haszna volt)
Nekem sajnos, mint dolgozó anyának nem marad elég időm, hogy leüljek a gyerekem mellé tanulni.
Ez a DVD lehetőséget ad arra, hogy a gyermekem önállóan tanuljon úgy, hogy meg is értse az anyagot.
Kimondottan tetszett, hogy a tanrenddel egyezett a DVD-n található tananyag. (még a sorrend is!)
Tényleg hasznos ez a tanulási módszer.
Szeretnék a továbbiakban is vásárolni Tantaki DVD- ket."
 

Hálás köszönettel:
Fleischer Andrea
 

 
 Tisztelt Tantaki csapat !

"Nagyon hálásak vagyunk az önök munkájáért. A Játék a számokkal című oktatóprogram nagyon hasznos a gyerekünk számára. Valóban úgy, ahogyan olvassuk a DVD borítóján, a matematika egyszerűen és érthetően van elmagyarázva. Ezért tetszik ez nemcsak nekünk, hanem a gyerekünknek is, aki élvezettel hallgatja a leckéket és oldja meg a feladatokat. Úgy látjuk, hogy jó munkát végeztek és hogy jól össze van állítva a megtanulandó anyag. További jó munkát kívánunk önöknek és azt is kívánjuk, hogy sok gyerek segítségére tudjanak lenni !"

Tisztelettel, a Kovács-család Erdélyből

 
"[*]Matek dvd-t vásároltam,mert nem érek rá tanulni a gyerekkel.
Végre látom örömmel tanulni a fiamat,és még jó jegyeket is hoz haza."

Horváth Anita

 

 
"Nagylányom a demo segítségével megtanulta a százalékszámításos anyagrészt!

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy mostanában nagyon sok negatív élmény érte a matektanulással kapcsolatban. Félévkor épphogy kettes lett, és azóta kapott 2 elégtelen osztályzatot.

Amikor először mutattam neki a szerzeményemet, nem is nagyon akart meghallgatni, de aztán teljesen egyedül hallgatta meg és csinálta végig a tesztet. Ma lehetőséget kapott, hogy javítódolgozatot írjon ebből az anyagból, és legnagyobb örömömre bevállalta! Sőt! Nagyon jól sikerült!

De legjobb a csillogó szeme volt, amiben láttam a siker örömét!!!!

Nagyon köszönöm a segítégét, és most arra kérem, hogy a 6.-os matekot részemre minél hamarabb postázza, mert nagyon nagy szükségünk lenne rá!!! "

Köszönettel,egy anyuka,
LiebeA
 

 
 Kedves Erika!

"Elégedettek vagyunk a DVD-vel, jó a program és könnyen érthető.
Az unokám már halad felfelé, mióta használjuk a DVD-t. Már nem csak kettest hoz, hanem hármast is.

Tetszésemet kinyilvánítva, már a hatodikost is megrendeltem az unokámnak, reménykedve, hogy könnyebben megérti majd a feladatokat.

Munkájához további sikereket kívánok!"

Üdvözlettel,
Kertiné Nagy Anna

 
 Kedves Erika!

"Kiváló a programjuk, csak gratulálni tudok. Igen ritka, értékes program, érthető magyarázattal. Nagyon bízom benne, hogy a most ötödikes kislányom tanulhat matekot 6. osztályban az Önök programjával.

Mindenkinek ajánlani fogom!"

Tisztelettel,
Hamar Gabriella

  Kedves Erika!

"Nekem 6. osztályos gyermekem van, aki úgy van a tanulással, ha rögtön megérti, az nagyon jó, ha nem akkor félreteszi, nem törekszik arra, hogyha nem tudom, akkor gyakorolnom kell. Ez óriási probléma.

Valami miatt a törteknél is észrevettem, mintha kimaradt volna egy láncszem az elmúlt év során. Gondoltam, itt van a remek alkalom, kipróbálom a programot.

Nagyon jó volt az első benyomásom. Kíváncsi voltam arra, hogyan magyarázza el a törtekkel való műveleteket. Tömören, lényegretörően, érthetően, inkább lassabb tempóban beszél egy kellemes hang, fenntartotta a gyermekem érdeklődését.
Meg lehet állítani, újra le tudom játszani.

A fiamnak láttam az arcát felragyogni. Megértette. Lehet, hogy ezzel könnyebb lenne?!
Látom, hallom - így tényleg jobban megmarad, később is könnyebb lesz vissza-emlékezni."

Üdvözlettel,
Zsuzsa

 

 
 Kedves Nagy Erika!

"Nagyon tetszett az oktatóprogramban az, hogy egyáltalán van ilyen. A programot igazság szerint a gyerekeim nézték meg jobban, alig várták, hogy az előttük lévő végezzen és ők is kipróbálhassák.

Nekem ránézésből az tetszett, hogy témakörökre van osztva, így a gyerekek jobban láthatták, hogy mit is takar a feladat. Jó, hogy a tananyagot röviden, de érthetően megtalálja a kérdéssor előtt.

Tetszett még, hogy javítási lehetőség is van, ill. hogy újra meg lehet oldani a feladatsort, így lehet tökéletesíteni a százalékokat. Az én gyerekeim addig próbálták, míg 100% -ot nem értek el, csak akkor nyugodtak meg.

Jó, hogy a feladatoknál, ha szükség van rá, akkor ott a megoldás. Nekem is és a gyerekeknek is tetszett. Jó befektetésnek tartom, mert a legnagyobb gyerek hetedikes, így ő most, a többiek meg később tudnák használni.

Köszönöm, hogy megismerkedhettem ezzel az oktatóprogrammal."

Tisztelettel
Pappné Szenczi Magdolna

 Helló Erika!

"A nyelvtant is végigtanultuk a matek előtt, mert rájöttem, hogy azért nem tudja megoldani a szöveges feladatokat, mert nem érti a nyelvtant. Így, hogy ismeri, sokkal könnyebben megy neki.
Sok nyeresége és felismerése volt közben, és nagyon élvezte a gyakorlófeladatokat.

A matekkal is sokkal könnyebben haladunk, mióta a te anyagodat használjuk. Szótisztázunk hozzá, a törtek és a tizedes törtek is végre kitisztult Krisznek. (Fogalmam sincs, hogy hányszor tanultuk ezt újra és újra.)

A legdurvább dolog az volt, hogy az egyik feladatban említed a periódusos rendszert, és erre Krisz felkiállt, hogy az Erzsi néni ezt mondta nekik tavaly matek órán! (???) Ez volt az, aminek a nevére nem emlékezett, csak tudta, hogy nem értette. Most kezeltük, és egy meg nem értéssel kevesebb.

Szóval nagyon elégedettek vagyunk, és nagyon reméljük, hogy készíted a további tantárgyakat is."

Üdv,
Ibolya

 Tisztelt Nagy Erika!

"A gyermekemnek és nekem is azonos a véleményünk, számunkra érthető, világos, nagyon jó!!

Öröm volt látni arcán a vidámságot, az örömöt, miközben nézte, és látszott rajta, hogy tényleg érti, hogy miről van szó.
Nagyon nagy várakozással nézünk a hatodikos matekórák elé, és várjuk a 3-nál jobb jegyeket."

Tisztelettel:
Bencze Mária
Debrecen

 

 
" A gyerekemnek az a fő problémája, hogy nehezen ír, és mindent utál, amihez le kell ülni és le kell írni, így a matekpéldákat is.

A DVD-ben az a jó, hogy itt nem kell neki fogni a ceruzát, és addig csinálja, amíg nem lesz 100 %-osan jó az eredmény. "

Ságiné Lukács Veronika

 
"Nagyon sokat segített a gyerekemnek az oktatóanyag.

Nagyon jó, egyszerű, érthető, nagyon jól elmagyaráz mindent.

A gyerek sokszor rácsodálkozik, hogy „Anya, ez csak ennyi??” 


Nagyon jók a gyakorlófeladatok is, a gyerek kipróbálhatja az elsajátított tudást, aranyosan vannak illusztrálva, elmélyíti a tudását a segítségével."
 
Orbán Rita

 "Szerettem volna kihozni a gyerekemből a képességet,
ezért rendeltem a DVD-t, amivel ez sikerült is.

Mindig újra meg lehet csinálni a feladatokat, így rögzült a gyerekemben.

Előtte bukásra állt, most pedig már stabil hármas! "

Hegedüs Elizabeth

 

 "Szerintem nagyon jó és érdekes az oktatóanyag.  Nagyon tetszik a lányomnak, amit most vettünk matekból.

Kedves, figurás, nem csak egy egyszerű szöveg, sablon, hanem képekkel segíti a megértést.

Nagyon jók a gyakorlófeladatok is, és vissza tudja ellenőrizni, hogy mi volt a hibája, mi nem ment. "

Dávid Vendelné

 

 
" A DVD-vel még én is jobban megértettem a dolgokat, hiszen ezekben az ember nem mindig járatos.
Nagyon jó benne, hogy többször ismételhető és hangos is, illetve hogy vizuálisan is megjelenik: ez a két csatorna együtt növeli az érthetőséget.

Nagyon egyszerűen fogalmaz, lineárisan, szépen, folyamatában épülnek egymásra a dolgok, nincsenek benne útvesztők. "

Pál-Horváth Rita

 "Gyermekem az előző évben 3-as volt matekból, de szeretnénk, ha gimnáziumban tudna továbbtanulni, mert szerintünk több van benne.

Ezért megvettük az év elején a matek DVD-t, és most 5-ösre áll belőle. A tananyagot is ezzel együtt tanuljuk. "

Apáthy Ferenc

 

 
 
"Az a baj a gyerekemmel, hogy lassú. De ezzel a DVD-vel gyorsabban megérti. Az iskolában nem érti meg, annak ellenére, hogy nincs semmi baj a gyerekkel.

Ha tehetném, csak ilyen programokat adnék ki a gyerekeknek, mert tökéletesen tudnak belőle tanulni. Egy csettintés alatt változik meg a gyereknek a képessége.

Nagyon szimpatikus a DVD-n levő hang is, és pillanatok alatt elmagyarázza. A gyerek magától megtanulja a dolgokat. Amikor megkértem a gyerekemet, hogy vegye át a könyvből az alapokat, azt mondta, hogy „Inkább nem kezdhetném a DVD-vel?” Borzasztóan örültem neki, már megérte kiadni érte a pénzt.

A nyelvezete, a tempója és a felépítése is nagyon jó az önök DVD-jének. Úgy építi fel a tananyagot, ahogy következik egymás után, hogy hogyan tanulja meg logikusan az egyes dolgokat. Nagyon jó, hogy vannak benne képek, nagyon kreatív állatkák vannak benne, ezek segítségével a gyerek rögzíti magának, hogy ennél a feladatnál, amin pl. a nyuszika ilyen kalapot viselt, hogyan kellett megoldani a feladatot, így jobban megragad benne.

Megérné, ha az iskolákban is használnák, mert ezzel könnyebb lenne megtanulni a gyerekeknek az anyagot."

Illyés Szilvia

 Kedves Erika néni!!

"Nagyon klasszak a videók, szinte minden nap azért nézem a citromailem, hogy jött-e végre tantaki! Nagyon jó érzés, mikor a tanár nénim feleltet, és én tudom a választ rá, de ezt csak a kedves Erika néninek köszönhetem!   Szóval hálásan KÖSZÖNÖM!! Remélem, több ilyen is lesz!
Már tudom a törteket is, és ezért a tanító néni nagyon megdicsért! Ez jó érzés!!!!

(KÖSZÖNÖM)"

Gabika!

 

 
" Nagyon elégedettek vagyunk a negyedikeseknek szóló matematika DVD-vel !
Tetszik, hogy Peti fiamnak is tetszik, és élvezi a feladatok megoldását!
Ez az, ami fontos a tanulásnál, hogy ne legyen kényszer és a gyerek maga is akarja kiváncsiságból fejleszteni a tudását. Azt hiszem pedagógiai szempontból jól fogták meg a dolgok végét! "

Juhász Edit
Szülő

  Kedves Erika!

"A matek könyv nagyon jó, nagyon szeretem. Én az iskolában nem értettem meg a matekot, főleg a törteket, de ebben a könyvben olyan egyszerűen le van írva, végig van vezetve, hogy még én is megértettem.

Így könnyedén tudok segíteni a fiamnak a tanulásban. Ugyan a gyerek 6. osztályos, de főleg matekból le van maradva (sok költözés miatti iskolaváltások). Éppen időben kaptam a könyvet! :)

Nagyon köszönöm, hogy van türelme ezeket a könyveket elkészíteni."

Köszönettel.
Mogyoróné Sarolta

 


További sikerek más tantárgyakból:



Matek oktatóanyagaink között itt válogathatsz>>