Nyáron nem tanulunk, csak Tantakizunk!


Úgy gyakorolhat nyáron gyermeked, hogy ő nem tanulásnak, sokkal inkább játéknak érzi!


Ismered a Tantaki oktatóanyagok legnagyobb előnyét, hogy játékosan és élvezetesen tanítják a sokszor nem annyira játékos és nem olyan élvezetes tananyagot is? Ennek eredménye az, hogy gyermekek ezrei újra sikerélményeket érnek el, örömmel, sőt önmaguktól tanulnak. Ezért alkalmasak arra, hogy nyáron kiváltsák a tanulást.

Nézd, szülőből vagyok én is, és biztosan nem adnék gyermekem kezébe matekkönyvet a nyár alatt. Tudom, hogy milyen a vakáció, mi is voltunk gyermekek. Viszont a Tantakit a gyermekek nem érzik tananyagnak – inkább hasonlít egy számítógépes játékhoz. Ezért a „vakáció alatt nem fogok tanulni” gyermeki törvény sem vonatkozik rá :)


 


1 hete már tombol a nyári szünet, ami a legtöbb gyereknél azt jelenti, hogy elkezdődött az unalom időszaka. Néhány nap jó a lustizásból, a fél 10-kor kelünk és a fél napot mesével, játékkal és a játszótéren töltjük, de most jött el az a pont, hogy már ez is unalmas.

 

Neked pedig azon járnak a gondolataid:

- kellene valami megfizethető program, amíg a gyerek jól érzi magát és kikapcsol egy kicsit,

- jó lenne, ha nem azzal az idióta számítógépes játékkal játszana, hanem valami értelmes dolgot csinálna a gép előtt.

Na pont erre a problémára találtuk ki a Tantaki tananyagokat!



A tananyag tömör, érthető és könnyen megjegyezhető összefoglalókban hallgathatja meg a gyermeked, majd rögtön ellenőrizheti tudását a gyakorlófeladatok segítségével. A Tantaki  elvarázsolja a gyerekeket digitális oktatóprogramjaival, és egy teljesen más oldaláról mutatja be a tanulást.
Egyszerre látja, olvassa és hallja a tananyagot, így a tanulás gyorsasága megsokszorozódik, ezáltal hatékonyan és gyorsan segítenek az összefüggések átlátásában. Az oktatóprogramokban rengeteg változatos feladat található, amiket gyermeked többször megoldhat, az ismétlés pedig biztos és hosszú távú tudást eredményez.


 

Az oktatóprogramok előnye, hogy jobban felkelti és hosszabb távon meg is tartja a gyerekek figyelmét, ezáltal gyereked nagyobb kedvvel ül le megtanulni a „nemszeretem” tantárgyakat is.



De még van egy olyan tulajdonsága is, amely miatt a felelős szülők csakis a Tantakit választják a nyári "tanuláshoz"!


Ugyanis a Tantaki oktatóanyagok segítenek megoldani a nyári felejtés problémáját is!


A nyári felejtés létezik. Szakemberek csak a mértékén vitatkoznak, de abban egyetértenek, hogy a vakáció során a tananyag egy részét gyermekeink elfelejtik. Szülőként végignézni ezt a felejtést szerintem őrjítő. No nem azért, mert az iskolai tananyagot mindenek felett valónak tartanám –hanem azért, mert fontosabbnak tartom a képességek fejlesztését (koncentráció, gondolkodás, logika, szövegértés stb.). Ám a tanév során láttad, ahogy gyermeked szorgosan készül a témazárókra, tanul a felelésre, mérgelődik a röpdogákon. Sok-sok tanulással töltött óra és mennyi, de mennyi erőfeszítés… hogy utána a nyár alatt elfelejtse a nagyját?

Na hát nem!

Ezért most egy visszautasíthatatlan ajándékot adok neked, hogy a Te gyermeked is megtapasztalja a Tantakival történő egyedülálló  tanulási módszert!

Ajándék a kosaradban!



Vásárolj most minimum 5 000 Ft értékben, és ajándékba adunk egy
Törtek gyakorlót teljesen ingyen!

Ezt most Te sem hagyhatod ki! Siess, nehogy lemaradj!

 

 Már csak ennyi idő maradt az akció végéig:

 



Így használd ki a vissza nem térő lehetőséget: 



 Böngéssz a webáruházunkban, és válaszd ki azokat az oktatóanyagokat, amelyek segítségével gyeremeked nyáron játszva átismételheti a tananyagot, vagy felkészülhet a jövő évi megpróbáltatásokra (minimum 5.000 Ft értékben).



Tedd a kosaradba az ajándék terméket, a Törtek gyakorlót!




 A rendelési oldalon írd be ezt a kuponkódot: tortek_ingyen - így teljesen ingyen kapod meg a Törtek gyakorló! Kattints az alábbi gombra!

 

Kérd itt az ajándékot!




Mit tud a Törtek gyakorlóprogram?



A Törtek gyakorló először elmagyarázza a törtek csínját-bínját – majd 200 gyakorlófeladattal úgy begyakoroltatja gyermekeddel a törteket, hogy még 30 év múlva is emlékezni fog rá. De nem a bemagolt, nem is értem, hogy mit mondok módon. Ha már használtatok Tantakit, akkor tudod miről beszélek. Amennyiben még nem próbáltátok, ezt a Te gyeremekednek is látnia kell! Próbáljátok ki ingyen a demó verziót és meglátod, hogy miről beszélek!
 
 





Gyermeked jegyei javulni fognak, plusz minden számításnál könnyedén tud majd törtekkel szorozni, osztani, összeadni és kivonni. Ami alap általános és középiskolában is!




Kattints ide, tedd az ajándékod a kosaradba!





100%-os Pénzvisszafizetési garancia!

Most kockázatmentesen kipróbálhatjátok a Tantaki oktatóanyagokat! Ha úgy látod, hogy nem segít gyermekednek a program, akkor nyugodtan jelezd ezt felénk a vásárlástól számított 30 napon belü, és mi visszafizetjük a vételárat!






Ha bármi segítségre van szükséged, hívd ügyfélszolgálatunkat minden hétköznap 8:00-tól 16:00-ig a következő telefonszámon: +36/70-940-6326