Felkészültél a mai videóra?
Íme az online videó tanfolyamunk 2. része, amely a háromszögek súlyvonalait,súlypontjait mutatja be!




 





 



"Lányom nem értette a törteket. Hiába magyaráztam, semmi. Kértem Erika, illetve az Önök segítségét, és hihetetlen hálával tartozom, hogy elküldték részünkre az anyagot.
A szünetben a lányom végighallgatta az elméletet, aztán megcsinálta a gyakorlatokat, és a végén közölte: most már értem! Meglepődtem, de bíztam benne.
Ma, a szünet utáni első tanítási napon úgy jött haza, hogy az egész!!!!
órai munkája hibátlan lett, kitörő örömmel mesélte, és végre nem szorongott matek órán, hogy nehogy felszólítsák, mert nem tudja a választ.
Nem mondom, hogy sejtettem. Tudtam!!!!, hogy az Önök anyaga segíteni fog. Nagyon köszönöm még egyszer a törtek elküldését, nagyon sokat segítettek nekünk. Érthető az anyag, jók a magyarázatok.

Egy biztos: napi szinten 1,5 órát spóroltak nekem azzal, hogy vannak.
Mindig is tanultam a gyerekeimmel, mindig is fogok, ez természetes, de nagyon jó érzés, hogy nem CSAK rajtam múlik, ha nem tudnak valamit, nyugodtan mondhatom, hogy elő a Tantakit, és kész.
Gyerekeim szerint: - Majd Tantaki néni elmagyarázza, te csak csináld a dolgod, anya!

Szóval, köszönjük ezeket az anyagokat, biztosan folyamatos rendelőjük maradok még évekig."

Üdvözlettel:
Szabó Szilvia

2015.04.08.


Legközelebb:

A következő oktatólevélben befogó tétellel ismerkedhettek meg. Elméletet és feladatokat is bemutatunk!

u.i.: Nem csak matekból van gyermekednek szüksége támogatásra?
Itt választhatsz más tantárgyból is segédanyagot!

Amennyiben problémád van a rendeléssel, vagy kérdésed van az oktatóanyaggal kapcsolatban, kérlek hívd fel ügyfélszolgálatunkat:
+36/70-940-6326, vagy +36/70-266-0953