Játékos tanulás = Hatékony tanulás = Sikerélmény



Hogyan is van ez?

Hadd kalauzoljalak el a Tantaki oktatóprogramok világába, és Te is megérted!



Örülök, hogy itt vagy! Ez azt jelenti, hogy érdekel gyermeked oktatása, és segíteni szeretnél neki valamilyen módon. Most még nem biztos, hogy tudod, hogyan, de az biztos, hogy jó helyen vagy.

Én Nagy Erika vagyok, 2006-ban kezdtem el gyerekeket korrepetálni, és megdöbbentett, hogy az iskolai tankönyvek mennyire bonyolultan fogalmaznak, így sok diák számára már az is megterhelő, hogy rájöjjenek, mit akar nekik tanítani a könyv. 2008-ban tagja voltam egy iskolai projektnek: megtanítottuk a diákoknak a nyelvtan alapjait, átvettük a különböző fogalmak jelentését, még a legalapvetőbbekét is (pl. szó, mondat stb.)
Az eredmények rám is nagy hatással voltak. Eldöntöttem, hogy létrehozok egy olyan oktatóprogramot, amely egyszerű magyarázatokkal tanítja meg a gyerekeknek a tananyagot, és amely megalapozza bennük a tantárgy iránti érdeklődést. Így látott napvilágot az első oktatóprogramom, amely „A magyar nyelvtan alapjai” nevet viseli.


Innentől nem volt megállás! Az általános iskola összes évfolyamának szinte összes tantárgyához készítettünk oktatóprogramokat, és már középiskolás oktatóanyagaink is vannak.




Kedves Erika!

A fiam 10 éves, és utálja a nyelvtant! Ezért gondoltam, hogy egy olyan oktatóanyagot vásárolok neki, amit a számítógépén tanulhat.

Amikor megkaptuk az oktatóprogramot, a gyerek leült a gép elé, és tátott szájjal nézte. Azt mondta: "Anya, de jó, az elejétől mondja!" Azóta úgy telnek a napjaink, hogy lehasal a gép elé, és nézi a programot négyszer-ötször. Nagyon tetszik neki, és így van türelme a tanulásához.






 

És akkor lássuk, melyek azok az alapvető tanulási problémák, amelyek közül egy vagy több magas arányban fordul elő a gyermekeknél:
  • nincs türelme a tanuláshoz   
  • nem érdekli a tananyag
  • nem érti a könyvet    
  • nincsen sikerélménye
  • nem tudja, hogyan kezdjen neki a leckének  fél a dolgozatírástól


 



 Ha gyermekednél is tapasztalod valamelyiket, esetleg többet is a fentiek közül, akkor se ess kétségbe, hiszen ez normális jelenség, és nagyon sok gyerkőcöt érint. A jó hír pedig az, hogy van rá megoldás, ami bizonyítottan hatékony!

„…Egyszerűen és érthetően van minden elmagyarázva.”
„…Aztán elkezdett a tantakival tanulni, együtt haladva az órai anyaggal. Ezután már 4-es, 5-ös dolgozatokat írt!”

„…A gyerek élvezi, hogy önállóan dolgozhat, megtanult önállóan tanulni.”
„...Előtte bukásra állt, most pedig már stabil hármas!"