BIZTOSÍTSD gyermeked iskolai haladását, és használjátok a Játékos oktatóprogramokat, mellyel öröm lesz a tanulás!




 
 
 


Ha gyermeked a Tantaki oktatóprogramot használja a tanulás során, magabiztos tudásra tesz szert, és
sikerélménnyel gazdagon, örömmel fog tanulni.



 


 


 
Mivel minden oktatóanyagunkat a Nemzeti Alaptanterv alapján készítjük, így bármilyen tankönyvcsaládot is választ gyermeked iskolája, tutira hozzá tudjátok illeszteni az oktatóprogramokat! A Tantaki nagy segítség lesz számára az egész év során!
Ha véletlenül lemarad egy-egy órán, akkor csak előveszi otthon a Tantaki oktatóprogramot, és máris könnyedén be tudja pótolni a tananyagot. Vagy ha gyakorlásra van szüksége matekból, akkor sem kell aggódni, hiszen ott az ezer feladatos oktatóprogram, amivel órákig gyakorolhat. :-)

 


 
Sokat jelent nekünk szülőknek, hogy a gyermek már kéri, hogy "mikor matekozunk a számítógépen"? Eddig meg mindent akkor kellett csinálni, amikor matekozni hívtam.

Sok sikerélmény éri, hiszen a törteket már 92 %-ra töltötte ki, és erre nagyon büszke volt. Úgy érzem, egyre jobban megy neki, és Önöknek köszönhetően már kezdi megszeretni ezt a tantárgyat is (mert egyébként jó tanuló).

Köszönettel: Egy Hálás Anyuka

 
 

 

 


Tudom, hogy a sulikezdés a legtöbb családnak megterhelő, főleg, ha nem csak egy csemetéről kell gondoskodni! Spóroljunk a tanszereken, vagy ne vegyük meg gyerekünknek az új iskolatáskát? A tankönyvek is évről-évre drágábbak, éppen ezért szeretnék Nektek segíteni, hogy idén a Tantaki oktatóanyagokat egy kihagyhatatlan kedvezménnyel tudjátok beszerezni!

Most akár 20 750 Ft-ot is spórolhatsz!
 

 


 
 

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Összesen 107 termék vesz részt az akcióban: 

89 oktatóprogram
18 gyakorlóprogram


Számodra ez azt jelenti, hogy 12 évfolyam 10 tantárgyából tudsz válogatni, segítve ezzel gyermeked tanulmányi előmenetelét.

Most tehetsz valamit azért, hogy az idei tanév más legyen, mint a többi! Sokan csak akkor kezdenek Tantakit használni, ha már nagy a baj, vagy csak azokból a tantárgyakból használják, amelyek problémásak.

De kérdem én, miért kellene megvárni a bajt, megvárni azt, hogy a gyermeked gyormorgörccsel üljön be a matek órára, vagy azt, hogy az egész tanulást utálja?

Ha a Tantakit használjátok, akkor gyermeked sokkal nagyobb kedvvel ül le tanulni, és még sikerélménye is lesz a tanulásban. Számomra az a legfontosabb, hogy a Te gyermeked is megértse a tananyagot, és élvezze a tanulást! :-)

Az oktatóprogramokon rengeteg gyakorlófeladatot találtok, amivel játék lesz a tanulás. Sokkal könnyebben megérti majd gyermeked a tananyagot, hiszen a hangalámondás és az egyszerű magyarázatok segítenek ebben. Neked pedig nem kell külön feladatokat és ellenörző kérdéseket kitalálnod, mivel a program minden elméleti rész után feladatokat is tartalmaz, megoldásokkal együtt. Így csemetéd akár önállóann is tanulhat, amíg te főzöd a vacsorát :-)
Szerezd be most a szükséges tananyagokat! Kattints ide!>>

 

 
 


 




Hogyan érvényesíthetem a kedvezményt?

Válassz ki 3 tetszőleges terméket az onlinetantaki.hu oldalon, majd rakd a kosárba!

Menj végig a megrendelés folyamatán! A rendszer automatikusan levonja az legolcsóbb termék árát.

Nyomd meg a megrendelem gombot! Ilyen egyszerű.


Válassz ITT az akciós oktatóanyagok közül!

 


 
Hogyan működik az akció?

Válassz ki 3 oktatóprogramot, tedd a kosárba, és a legolcsóbbat ajándékba adjuk neked (tehát csak kettőt kell kifizetned).
Ez bizony hatalmas akció – nem 10-20% kedvezményt kapsz, hanem egy teljes oktatóanyagnyi kedvezményt!
Megrendelésnél tegyél a kosárba 3 tananyagot, és a webshop automatikusan levonja az olcsóbb termék árát!
Fejezd be a megrendelést úgy, hogy megnyomod a Megrendelem gombot.
Amennyiben 2 vagy 3 terméket szeretnél ingyen megszerezni és szeretnél betárazni az oktatóprogramokból, arra is van lehetőséged, viszont kettő vagy három külön rendelést kell leadnod.
Tehát, ha te 6 oktatóprogramot szeretnél vásárolni, akkor két külön rendelést kell leadnod, hogy maximálisan kihasználd a kedvezményt. A vásárlásaidat a rendszer összevonja.



 

Mit mondanak azok a szülők, akik már kipróbálták a Tantakit?



„Ha tehetném, csak ilyen programokat adnék ki a gyerekeknek, mert tökéletesen tudnak belőle tanulni.

Egy csettintés alatt változik meg a gyereknek a képessége. A gyerek magától megtanulja a dolgokat. Amikor megkértem a gyerekemet, hogy vegye át a könyvből az alapokat, azt mondta, hogy „Inkább nem kezdhetném a Tantakival?” Borzasztóan örültem neki, már megérte kiadni érte a pénzt.”

   Illyés Szilvia




Kedves Tantaki csapata!

"Eddigi tapasztalataim nagyon pozitívak az oktatóprogrammal kapcsolatban. A tananyag színes és jól érthető módón tanít. Jó hasznát veszem a nyári szünetben a gyakorláshoz. (év közben is jó haszna volt) Nekem sajnos, mint dolgozó anyának nem marad elég időm, hogy leüljek a gyerekem mellé tanulni.
Ez az oktatóprogram lehetőséget ad arra, hogy a gyermekem önállóan tanuljon úgy, hogy meg is értse az anyagot. Kimondottan tetszett, hogy a tanrenddel egyezett a programban található tananyag. (még a sorrend is!)

Tényleg hasznos ez a tanulási módszer.Szeretnék a továbbiakban is vásárolni Tantaki oktatóprogramokat."

Hálás köszönettel:Fleischer Andrea

 


 

Mi garantálja, hogy a Te Gyermekednek is tudunk segíteni?


Nagy Erika vagyok, oktatási szakértőként már több mint 10.000 gyermek tanulási gondjait oldottam meg, ezzel megkönnyítve a szülők dolgát is. A Te gyermekednek is szeretnék segíteni oktatási anyagaim által. A Tantaki oktatóprogramok egy adott tantárgy egész éves tananyagát dolgozzák fel, érthető nyelvezettel és érdekes, játékos gyakorlófeladatokkal megfűszerezve!

Használatukkal a tanulás könnyűvé és érdekessé válik.
Ráadásul gyermeked teljesen önállóan tud tanulni anélkül, hogy magánórákhoz kellene igazítanod a napi teendőidet!





 
Miért pont most vásárolj?



Egyrészt azért, mert most kezdődik az új tanév, és ilyenkor érdemes beszerezni az egész éves tananyaghoz szükséges oktatóprogramokat, nem akkor, amikor már baj van.

Most még lelkes a gyermeked, és szívesebben tanul akár előre. Ha érdekes és érthető tananyagokból tanul, akár az egész éves anyagot megtanulhatja az első két hónapban!

Most akár 20.750 Ft-ot is megspórolhatsz, hiszen minden 3. oktatóanyagot ajándékba kapod!

Ha már az év elejétől a Tantakit használjátok az otthoni tanulás segítőjeként, akkor biztos lehetsz benne, hogy jó eredményeket fog elérni csemetéd, és megkíméled őt a kudarcoktól, sikerélményeket szerezhetsz vele, így bátorítod gyermeked a tanulásra.


 

Ezek az oktatóanyagok nemcsak sikerélményt visznek a tanulásba, és nemcsak jó jegyre javítják gyermeked jegyeit… hanem lerövidítik a tanulással töltött időt is!

Lényegében minden oktatóanyag egy kis magántanár, amely mindig ráér, és csak egyszer kell kifizetni. :-)

Szerezd be az oktatóprogramokat most akciósan itt!



 
Mikor és hogyan kapom meg az oktatóprogramokat?

A Tantaki oktatóprogramokat a sikeres fizetés után azonnal eléred online vagy akár le is tudod tölteni a "Saját tananyagaim" menüpont alatt, ha be vagy jelentkezve a személyes fiókodba.

Nincs szállítási költség, nincs postázás, hiszen az onlinetantaki.hu oldalról közvetlenül eléred a tananyagot.
4 letöltési lehetőséget biztosítunk minden oktatóprogramhoz, így akár több számítógépre is le tudjátok menteni és használni tudjátok a tananyagokat.

Szerezd meg a Tantaki oktatóanyagait most hatalmas kedvezménnyel az iskolakezdési akció keretében!


Nem akarok lemaradni, most rendelek!




 

Mi lesz, ha mégsem válna be?

Nézd, nem mondom azt, hogy minden gyereknek jó a Tantaki. 1000-ből egy gyerek nem élvezi a Tantakival történő tanulást. Ha a Te gyermeked nem a többi 999-hez tartozik, vagy Te nem találod megfelelőnek az oktatóanyagot, ne aggódj! Termékeinkre 30 napos teljes körű pénzvisszafizetési garanciát vállalunk.

Ez azt jelenti, hogy ha vásárlást követően 30 napon belül e-mailben jelzed felénk, hogy valamilyen oknál fogva a termék nem volt számodra megfelelő, akkor visszautaljuk a termék vételárát.



Mire vársz még? 

Ragadd meg ezt a vissza nem térő alkalmat, spórolj most rengeteg pénzt a korrepetálásokon, biztosítsd gyermeked iskolai sikereit, tanulmányi előmenetelét. Ha még nem használtatok Tantakit, akkor adj egy esélyt neki, és figyeld meg, milyen gyorsan átalakítja majd a tanulásról alkotott elképzeléseid. A tanulás egy játékos élménnyé változik, gyermeked sikereket ér el a matek órákon, megnő az önbizalma, és kiegyensúlyozottabb, boldogabb lesz. Ez a hatás pedig a felsőbb évfolyamokon is elkíséri majd.

 


 

Kérdésed van? Elakadtál? Segítsünk?


Telefonos ügyfélszolgálatunk munkanapokon 8-16-ig készséggel áll a rendelkezésedre a 06 70 940 6326-os telefonszámon.
De írhatsz e-mailt is az info@tantaki.hu e-mail címre. Extra gyors az ügyfélszolgálatunk, és biztosan megtaláljuk a megoldást kérdésedre.
 



 



 
Kapcsolat        Felhasználási feltételek     ÁSZF