Matekból Ötös oktatóprogram

5. osztályosoknak


A matematika tanulása lehet szórakoztató is, ha a megfelelő anyagokból tanuljuk!

A matematika tankönyvek gyakran túl szárazak, és bonyolultan írják le a matek fontos szabályait.
Ennek következtében a gyerekek gyakran lemaradnak társaikhoz képest, és elvesztik a kedvüket a matek tanulásához.

Önnel is előfordult már,
hogy gyermeke szomorúan kullogott haza az iskolából, mert semmit nem értett abból, amit a tanár mondott?
hogy nem volt kedve délután matekot tanulni, mondván, hogy úgysem érti meg a bonyolult tankönyvből?
hogy rossz jegyeket vitt haza matekból?
hogy félve ment be az iskolába, amikor matekból dolgozatot írtak?


Ha a válasza IGEN, akkor megnyugtatom, Ön jó helyen jár!

Megjelent a Matekból Ötös oktató oktatóprogram 5. osztályosok számára!

Ebben a matek DVD-ben nagyon egyszerűen és érthetően magyarázzuk el a tanulóknak az 5. osztályos évfolyam anyagát. Az egyszerű magyarázatok sokat segítenek abban, hogy a gyerekek könnyen megérthessék a matematika fontos szabályait. Az elmélet mellett rengeteg szemléletes kép és ábra segíti a tanulókat a könnyebb megértésben.
Az egyes témakörök végén pedig rengeteg gyakorlófeladatot találnak a gyerekek, amelyek segítenek abban, hogy leellenőrizzék és begyakorolják az elméletben tanultakat. A feladatok megoldása után a tanulók azt is megnézhetik, hogy mely feladatot oldották meg helyesen, és melyikre adtak helytelen választ.

A Matekból Ötös DVD segítségével a gyerekek könnyedén és szórakozva tanulhatják meg mindazt, amit az iskolában nem sikerült megérteniük. Az elméleti részt nemcsak olvashatják, hanem egyben hallhatják is, amely szintén a könnyebb megértést és az emlékezetbe vésést segíti.

A DVD tartalmaz mindent, amit a gyerekek 5. osztályban tanulnak.
Tegye játékossá gyermeke számára a matek tanulást a Matekból Ötös oktató DVD segítségével!



A tartalomból:

Római számok
Egész számok
Természetes számok
Tizedes törtek
Törtszámok
Mérés, mértékegységek
Szójegyzék
300 gyakorlófeladat



Nézze meg a videót, amiben bemutatom a matek DVD használatát!


Get the Flash Player to see this player.


Ugye, milyen jó lenne,

ha gyermeke boldogan menne az iskolába, tudván, hogy ő már érti a matekot?
ha nem szorongana amiatt, hogy dolgozatot írnak matekból?
ha magabiztos lenne, és többet jelentkezne az órán?
ha jó jegyeket vinne haza matekból?
ha büszkén mutatná Önnek az ellenőrzőjét, ami tele lenne jó jegyekkel?

Mindez valóra válhat a Matekból Ötös oktató DVD segítségével!

Ha Ön is szeretné, hogy gyermeke magabiztosan és aktívan vegyen részt a tanórákon, és csupa jó jeggyel térjen haza az iskolából, akkor rendelje meg most a Matekból Ötös oktató DVD-t!

Ha most megrendeli a DVD-t, akkor Önnek csupán
18 990 Ft + postaköltséget kell fizetnie!

Rendelje meg most!

Áru megnevezése:
Ára: Ft
Évfolyam:
 


 






Felhasználási feltételekKapcsolatRólunkGyakorlókÚjdonságokAdatvédelmi nyilatkozatBlogÁrlistaGY.I.K.Fizetési módokÁSZFTananyagokSzövegértés tanfolyamHogyan válassz oktatóprogramotingyenes gyakorlókTantaki Blog