Egy sikeres anya kézikönyve

Így segíts gyermekednek

 

Mondják, hogy a bölcs ember mások hibájából tanul, a kevésbé bölcs pedig a saját hibáiból. 🙂

Az „Egy sikeres anya kézikönyve” című könyvem napokon belül megjelenik,

már elkezdődött  az előrendelési akció. Kattints ide, pillants bele a tartalomjegyzékbe és rendeld meg akciósan!

erika_konyve800_600_423

A könyv története 2006-ban kezdődött

Ekkor kezdődött a Tantaki 0. verziója – elkezdtem gyerekeket korrepetálni.

Ekkor döbbentem rá, hogy a korrepetálásra azért van óriási igény, mert a tananyag nagyon sok, a tankönyvek szövege nehezen érthető, az iskola pedig rugalmatlan rendszer (nincs idő semmire, haladni kell stb.).

A Tantaki oktatóanyagokkal ugyanúgy „korrepetálok”, csak már egy csapattal a hátam mögött és DVD-ről.

 

De ez csak a sztori nyilvános része

Közben ugyanolyan édesanya vagyok, mint te.

  • Sokszor én is elfáradok és túl sok feladatom van, és a 24 órás nap mindig szűkös.
  • Én is beragadok a csúcsforgalomba.
  • Én is bemegyek szülői értekezletekre és fogadóórákra.
  • Én is próbálok boldog gyermekkort biztosítani gyermekemnek (ahol a tanulás sem nyűg, hanem öröm)

Emellett az évek során több ezer szülővel beszéltem (személyesen vagy e-mailben) – megosztották velem gyermekük tanulási problémáit, tanácsot kértek vagy adtak vagy csak írtak egy visszajelzést, hogy az oktatóanyagok hogyan segítették őket.

Minden egyes levélért, kedves szóért és kritikáért nagyon hálás vagyok, hiszen ezek alapján fejlesztjük a Tantakit úgy, hogy az a te igényeidnek minél jobban megfeleljen.

Szóval ez rengeteg tapasztalatot jelent. A legjobb tanácsokat és módszereket mindig feljegyeztem, és annyi gyűlt össze, hogy nem egy, hanem 10 könyvet megtölthetnék velük – az óriási tudásmennyiséget átszűrtem, megírtam és rendeztem, így most egy értékes könyvet nyújthatok át neked 🙂

 

magántanulós

Időt spórol és idegrendszert véd

A könyvben találsz:

  • tippeket, melyekkel összhangba kerülhetsz gyermekeddel és jobban megértheted őt
  • tippeket és módszereket a gyereknevelés során felmerülő nehézségek leküzdésére
  • alternatív tanulási módszereket, melyeket már kipróbáltunk és tökéletes kiegészítők a tankönyvek mellé
  • azonnal használható tanulási tippeket, melyekkel a tanulás felgyorsítható, a memória javítható, az anyag könnyebben megérthető és így tovább
  • gyakorlatokat, melyekkel motiválhatsz és kitartásra nevelhetsz

A könyv célja az, hogy ne neked kelljen kikísérletezned mindezeket a tippeket, hanem így egyben megkaphasd. Ezzel időt spórolsz, és a gyermeknevelés is egyszerűbb és stresszmentesebb lesz.

 child-286834_640

Ki az ideális olvasó?

Ez a könyv neked szól, ha azt szeretnéd, hogy gyermeked megszeresse a tanulást, motivált és sikerre éhes legyen, miközben kiegyensúlyozott és boldog gyermekkora van, ahol az anyukája valahogy mindig tökéletesen érti, hogy mire van szüksége.

Ez a könyv a te könyved, ha szeretnéd a gyermeknevelést stresszmentesebbé és egyszerűbbé tenni.

Ez az a könyv, ami bepillantást enged a Tantaki kulisszáiba, és az évek során felgyűlt óriás tapasztalatcsomagot elérhetővé teszi neked.

Ez az a könyv, aminek én évekkel ezelőtt nagyon örültem volna – de most, hogy készen van, immár te örülhetsz neki. Legalábbis remélem – azért írtam, hogy örülj neki és segítsen.

Kattints ide és rendelj egyet a könyvből!

Cikk megosztása

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .