Hogyan válhat gyermeked matematika professzorrá a Tantakival?

Érettségire felkészítő sorozatunk első részéből megtudhatod, hogy általánosságban milyen feladatok fordulnak elő a matematika érettségin és hogyan tud gyermeked gyorsabban, hatékonyabban felkészülni!

A végzős középiskolai diákok minden év májusában tesznek erőpróbát az iskolában szerzett ismereteik alapján. A ballagás utáni első kihívás alkalmával az írásbeli érettségi vizsgákat kell teljesíteniük. A 2018-as érettségi szezonban a magyar nyelv és irodalom érettségi május 7-én lesz, majd ezt követi május 8-án a matek.

Sokaknak nehézséget okoz a három tantárgyra megfelelően felkészülni és kudarcot vallanak. Ilyenkor a szóbeli vizsgára már elfogy a motivációjuk és az érettségi eredményük hagy némi kívánnivalót maguk után. Irodalmat, és nyelvtant memorizálni kell, a matematikát ellenben megérteni és megszeretni.

Miért olyan nehéz a matematika érettségi?

  • 180 percig tart, sokáig kell koncentrálni a feladatokra,
  • 2 nagy részből áll, ráadásul csak számológépet és négyjegyű függvénytáblázatot lehet hozzá használni,
  • rengeteg típusú feladat fordul elő, előfordulhat, hogy bizonyos feladatok nehézséget okozhatnak.

Vegyük sorba a feladatokat. Az utóbbi 5 év vizsgái alapján előfordult az első részben mértani sor, fok-radián átváltás, valószínűség számítás és logaritmus egyenlet megoldása is. Sokan már itt elakadnak és sajnos szóbeli vizsgát kell tenniük matematikából. Gondot okozhat nekik a kamatos kamat kiszámítása is. Szeretnéd, hogy gyermeked elkerülje a szóbeli vizsgát? A Tantaki Érettségire fel! oktató DVD segítségével még a kamatszámítás sem jelenthet többé gondot!

Klikk ide és próbáld ki a demó változatát, most teljesen ingyen!

Érettségire felkészítő DVD-lemezünkön ízekre szedjük a matematikát, minden egyes témakört alaposan bemutatunk és segítünk megszerettetni a matematikát a diákokkal.

Mit tartalmaz a matematika érettségi második része?

  • Pontok ábrázolása koordináta rendszerben
  • Mértani feladatok
  • Egyenletek és egyenlőtlenségek
  • Hosszabb és összetettebb szöveges feladatok

Mint láthatjuk, a második rész igazi fejtörő azoknak, akik nem tudják alkalmazni az órán tanultakat. Segíthetne nekik a függvénytáblázat, viszont aki nem használja rendeltetésszerűen, az nem tudhatja, hogy mikor melyik oldalon kell kinyitni, és a keresgéléssel sok értékes perc telik el.

A Tantaki segít a négyjegyű függvénytáblázat helyes használatában! A lemezen található függvénytáblára való hivatkozás, aminek segítségével az érettségiző diákok megtanulhatják, hogyan kell használni a segédeszközt!

Mutasd meg a Facebookon Te is az ismerőseidnek a cikket, kattints a gombra:

Az érettségi első felében 12 feladatot, míg a második felében 6 feladatból ötöt kell megoldaniuk! (A II./B feladatok közül a nekünk legkevésbé tetsző feladatot kihagyhatják) Összességében tehát 18 feladatot kell megoldaniuk 3 óra alatt! Előfordulhat, hogy gyermekünk némelyik témakört kevésbé érti, illetve keveset gyakorolta. A Tantaki Érettségi felkészítő lemezen 640 feladat található, amivel kellően begyakorolhatjuk a lépéseket, és megérthetjük, mit miért csinálunk. 

A végzős diákok keveset foglalkoznak maguktól a matematikával. Feleslegesnek tartják és unalmasnak gondolják a számok ismeretét. Megfelelő ismétlésszámmal javulna az esélyük, hogy a vizsgán sikeresen oldják meg a feladatokat, viszont gyakorlás hiányában csak a szerencsében bízhatnak. Amennyiben gyermeked nem szeretne különórákra járni, akkor neked ajánljuk a Tantakit!

A Tantaki Érettségi felkészítő lemezen rövid elméleti összefoglalók zárják az adott témaköröket! A tanórákon nincs idő arra, hogy minden tananyagot egyforma részletességgel vegyenek át a diákok. A Tantaki ezt a problémát is kiküszöböli! A lemezen 2 darab tudáspróba is található, ami kétszer 20 feladatot tartalmaz, szöveges levezetéssel.

Amennyiben szeretnéd, hogy a gyermeked sikerrel vegye az akadályokat és gond nélkül boldoguljon a matematikával, rendeld meg termékünket!

Kinek ajánljuk a Tantaki Érettségi felkészítő DVD-t?

  • aki segítségre szorul a matematika tanulásban
  • aki unalmasnak találja a számok világát
  • aki nem érez kellő motivációt ahhoz, hogy magától elővegye a matematika tankönyvet
  • mindenkinek, aki szívesen frissítené tudását

Szeretnél még több ingyenes segédanyagot kapni? Kattints a képre és kérd az ingyenes e-mailes tippeket!

Szeretnéd, ha gyermeked sikerrel venné az akadályokat és jó eredménnyel abszolválná az érettségi vizsgát? Akkor ne habozz, kattints és rendeld meg most az Érettségi felkészítő DVD-t!

Kattints ide és vásárold meg termékünket!

 

Nagy Erika

a játékos tanulás szakértője

 

Tetszett a cikk? Mutasd meg ismerőseidnek, kattints a megosztás gombra:

Cikk megosztása

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .