Kinek a felelőssége, hogy gyermeked megtanulja az alapokat?

A gyerekek tanulását, alapműveltségét legtöbben az oktatási rendszertől, az iskolától várják el. Azonban NEM csak az iskola felelőssége, hogy gyermeked tanuljon és az sem, hogy az életben megállja a helyét. Pedig a legtöbb szülő, még mindig kizárólag az iskolától várja ezt el, azonban a jelenlegi rendszer erre sajnos nem képes.

Ne érts félre, a probléma nem a tanárokkal van (nagyon sok lelkes, lelkiismeretes pedagógus van), sokkal inkább az oktatási rendszer szerkezetével van a baj. A hazai közoktatást még ma is a poroszos tekintélyelvűség jellemzi. A számonkérés csak a lexikális ismeretek felhalmozását célozza meg, mindez pedig a kreativitás és a készségek fejlesztésének rovására megy. A tananyag nagy, vagyis inkább hatalmas. Ennyi ismeretet nagyon nehéz hosszú távon bárkinek is megjegyeznie. A tanórák sem egy kisiskolásnak megfelelően vannak kialakítva 45 perces hosszúkkal…

A sort folytathatnám, de talán nem is kell ragoznom, hiszen ezeket a problémákat látod Te is, és a nemzetközi Pisa-felmérések, valamint a PIRLS és TIMSS-vizsgálatok rossz eredményei sajnos minket, szülőket igazolnak.

(A PIRLS célja a 9–10 évesek szövegértési képességének felmérése, a TIMSS a negyedik és nyolcadik osztályosok matematikai és természettudományi ismereteit, a PISA pedig három területen - szövegértés, matematika, természettudományok - vizsgálja a 15 éves tanulók képességét.)

Most lehet, hogy azt gondolod, régen is 45 perces volt egy tanóra, és milyen sokat tanultál Te is egy-egy témazáróra, de ha az elmúlt húsz évet nézzük, a világ teljesen megváltozott. Én már tizenéves voltam, amikor először találkoztam az internettel, a mai gyerekek beleszületnek. Egy teljesen új, modern világba, máshogy jutnak információhoz, máshogy forog az agyuk, az iskolában viszont ugyanazokba a rendszerekbe kényszerítik bele őket, ugyanazzal a metódussal, mint 20 évvel ezelőtt.

Mutasd meg ismerőseidnek a cikket, kattints a megosztás gombra:

Vannak vizsgálatok is, amelyek azt kutatják, mennyire változott meg maga a tanulás és egyáltalán a megismerési folyamat azzal, hogy a számítógép internet segítségével kinyílt a világ a gyerekek előtt, és bármilyen ismeretet pillanatok alatt meg tudnak szerezni.

Ha nem az iskolának, akkor kinek a felelőssége, hogy a Te gyereked is megtanulja az alapokat?

 

Nekünk, szülőknek a felelősségünk, hogy gyermekünk tudjon és tanuljon, hogy legyen alapműveltsége. Ezt a feladatot senki sem fogja átvállalni! De van egy jó hírem, nem vagy egyedül! A Tantaki  8 éve segít a digitális kor gyermekei számára, hogy megfelelő módon tanuljanak. A Tantaki élenjáró a digitális oktatás elterjesztésében, programjaink által, már közel tízezer diáknak segítettünk. Sőt! Jó néhány iskolában is a Tantaki segítségével teszik érdekesebbé és szemléletesebbé a tanulást.

Nem célunk az oktatási rendszer megreformálása, a mi küldetésünk mindössze annyi, hogy a gyerekek megértsék, amit tanulnak, ezáltal sikerélményük legyen a tanulásban.

 

Szeretnél ingyenes Matematikai gyakorló feladatokat kérni gyermekednek? Kattints a képre és kérd az 54 feladatból álló, ingyenes Matek Mix letölthető oktatóprogramot! Gyermeked örömmel fogja tanulni a matematikát!

A segítség tehát egy karnyújtásnyira van, csak rajtad áll, hogy igénybe veszed-e, vagy sem. Ha még nem tetted meg, próbáld ki Te is, milyen játékos a Tantakival történő tanulás:
http://www.tantaki.hu/demok

 

Gréti anyukája, Simonné Visnyei Anett, a következőkről számolt be:

"Kedves Anyukák! Szeretnék megosztani veletek egy csodálatos élményt!  Kislányom ősszel kis gimnazista lett. Sajnos problémáink voltak a helyesírással. Azt hittem, vége a világnak, semmi érzéke a helyesíráshoz. Nagyon elkeseredtem a kettes témazáró láttán. A Tanulj meg Te is helyesen írni! DVD és könyv óriási segítség volt számunkra. Gréti egy négyes, majd egy ötös témazárót is írt. Szárnyakat kapott, és amennyire félt a nyelvtantól, most oly boldogan készül használja az oktató DVD-t dicsekszik az eredményeivel. Bátran, és szívből ajánlom mindenkinek ezt az anyagot!!! Nem fogtok csalódni. Érthető, érdekes, szórakoztató!"

Legyen nektek is hasonló sikerélményetek!

 

Tetszett a cikk? Mutasd meg ismerőseidnek, kattints a megosztás gombra:

Nagy Erika

Oktatási szakértő

Cikk megosztása

One thought to “Kinek a felelőssége, hogy gyermeked megtanulja az alapokat?”

  1. Az oktatási rendszer, ami jelenleg életben van, mindenki életét tönkre teszi. A gyerekét a túlzott és irracionális elvárások miatt, a szülőkét, a szintén irracionális elvárások miatt (a szülő tanítsa meg gyakorlatilag mindenre, még a lexikális tudásra is otthon, iskola után, hétvégén a gyereket, a szülő magyarázza el, stb, aminek következtében a meghitt családi együttlétek lehetetlenné válnak, a kreatív, nevelő ős pihentető hatású, építő és személyiségfejlesztő együtt tölthető idő egyszerűen nem létezik). Nem, bármennyire is igyekszik a pedagógus-társadalom és minden, oktatással foglalkozó szervezet ezt elhitetni a szülőkkel, nem a szülők felelőssége, nem a szülők feladata elmagyarázni, mi az a szorzás, mi az a reciprok, stb. Ez – legyen bármilyen az oktatási rendszer – igenis a pedagógus feladata. Ha nekem, szülőnek kell ugyanis ezt otthon megtanítanom, akkor egyszerűen csak adja ide a pedagógus, hogy mit kell megtanulnia a gyereknek mikorra, és ne járjon iskolába, mert teljesen felesleges. Semmi haszna nincs, csupa időpocsékolás. Ma a gyerekek csak az időt töltik az iskolában, mert a szülő kénytelen dolgozni. Átesett az egész a ló túloldalára, tulajdonképpen csak gyerekmegőrző funkciót tölt be az iskola, ráadásul jó sokba is kerül.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .