Mit tegyünk a zárkózott kamasszal?

– aki egész nap a számítógép előtt ül, és egyszavas válaszokkal lerázza az összes érdeklődésünket…

Ha ismerős a helyzet, ne keseredj el!

Azt hiszem, sokan átéljük ezt a jelenséget a gyermekünkkel, ahogy eljön a kamaszkor. Legtöbbször nem segít, ha ostorozzuk magunkat vagy szülő társunkat, megkérdőjelezzük a nevelési módszereinket, melyek „ide vezettek”, a környezetet, az iskolát és titkon attól rettegünk, hogy mi lesz ha kisiklik a kiskamasz élete. Gyakran a házastársi viták központjában is a gyerekkel kapcsolatos nehézségeket találjuk ilyenkor, különböző szülői nézőpontokat, elkeseredett és indulatos próbálkozásokat a helyzet sürgős megoldására. 

 

Álljon itt egy kiemelkedő siker egy briliáns apukától, aztán megbeszéljük a tanulságokat és a sikerhez vezető lépéseket.

Az ezermester pótapuka briliáns megoldása

Úgy adódott, hogy Mariann egyedül maradt a 7 éves Ádámmal és a 11 éves Karcsival. A cégben, ahol középvezetőként dolgozott, gyakoriak voltak a konferenciahívások, különösen 2020 környékén. Így ismerkedett meg Kevinnel, a londoni központ helyettes vezetőjével. Idővel az üzleti kommunikációk privát barátsággá, majd annál is sokkal többé fejlődtek. 🙂

Végül 2021 decemberében kiköltözött a család Kevinhez.

Sajnos Karcsit nagyon megviselte a váltás, azon kívül a nyelv miatt átmeneti iskolai és beilleszkedési nehézségei is lettek. Hallgataggá vált, bezárkózott a szobájába és nem beszélt senkivel.

A sikeres terv

Kevin fantasztikus tervet eszelt ki, hogy a nyelvi nehézségek ellenére hogyan tegye Karcsit aktívvá és sikeressé. Vásárolt egy kisebb asztalos padot, fűrészt és némi faanyagot. Direkt a fiú szobájának ablaka elé állította a munkaterületet, és elkezdte méretre vágni a fát, míg fel nem keltette a srác érdeklődését.

Az első lépés az volt, hogy fokozatosan feljavítsa a gyerkőc képességét – és hajlandóságát – gyakorlati dolgokkal kapcsolatban, hogy Karcsi hasznosnak érezhesse magát. Ez nagyon jól működött.

A pótapuka teljes projektet dolgozott ki ezután, és átfestették együtt a ház falait, kijavították a lyukat az ajtóban, amit még Karcsi ütött, megjavították együtt a csöpögő csapokat, és még sorolhatnám a végtelenségig.

A lényeg, hogy igazi barátokká váltak, és Karcsi megértette, hogy a valódi dolgok is nagyon szórakoztatóak lehetnek, nemcsak a számítógépes játékok.

A siker legfontosabb eleme

A lényeg a folyamatos kommunikáció. Mert amíg történik gondolatcsere, addig könnyű egyetértéseket elérni a gyerekkel. Persze kellhet hozzá egy kis taktikázás, hogy először fizikai dolgokban, könnyű témákban szerezzünk egyetértést, de utána már megy a többi is!

 

Lehet, hogy ez nem öt perc lesz, egy hét vagy egy hónap. De bízz bennem: a kitartás és a türelem mindig meghozza a gyümölcsét…

 

Miért nem mindig ér célba a fegyelmezés?

Ebben a században sajnos kevés figyelem van a gyerekek gyakorlati képességein és nagyon sok elmélettel próbálják tele tömni a fejüket. Pár év és néhány ezer kötelezően bemagolt oldal után olyan érzésük támadhat, hogy a világban nem tudnak mást, mint hogy hogyan közlekedjenek a busszal.

 

Ez elkeserítő lehet, és ha megkérjük a serdülőt hozzájárulásokra, úgy érezheti hogy „égés, hogy bénázik előttünk”. Ha erőltetjük, hogy legalább a szemetet vigye le, az persze csak olaj a tűzre, hiszen a szíve mélyén mindig is részt akart venni, hozzá akart járulni, méghozzá igazi, nagy dolgokkal.

 

A számítógépes játékok világában átláthatók a szabályok, pályáról pályára fejlődik, és ez megadja neki a hiányzó sikerélményt.

Innen kell kirobbantanunk a gyereket a valós világba. Olyan tevékenység fogja felhívni a figyelmét, amit szerinte „nem semmi megcsinálni”. Amire büszke lehet, ha sikerül.

 

Hogyan álljunk neki?

  1. Kezdjük a kommunikáció helyreállításával.

Gyakran a szigorú fegyelmezésekkel csak méginkább rontjuk az esélyeinket, így azt javaslom, hogy próbálkozzunk a lehető legbarátságosabban. Ezt nem mindig könnyű betarnunk és részünkről is komoly önfegyelmet igényelhet, egy lázadó kamasszal szemben. Bocsáss meg magadnak, ha nem mindig sikerül 100%-osan, és veselkedj neki legközelebb megint, új hittel.

 

Ha elég kitartóak vagyunk, az első lépésnél előbb-utóbb bekövetkezik, hogy őszintén nagyobb tisztelettel néz ránk, kíváncsivá válik a véleményünkre, és sokkal több mindent meg tudunk majd vele beszélni.

 

  1. Töltsük ki a hézagokat

Az élettel kapcsolatban lehet sok-sok hiányossága. Úgy érzi képtelen sütni, főzni, autót szerelni, sminkelni, varrni, autót vezetni, villanykörtét cserélni, kertészkedni, akár tán abban is, hogy hogyan kell táncolni. Fontos a megfelelő fokozatosság, és szükség lehet némi biztatásra is.

 

A lényeg

A lényeg az, hogy nagylányunk vagy nagyfiúnk létre hozzon valamit, ami produktív, amire büszke lehet, amint csak lehetséges. Ez megadja a bizonyosságot, hogy vannak értékei, és bátorítja arra, hogy tovább fejlődjön a dolgok fizikai kezelésében is. Nagyon terápiás hatású! Ha lehet, velünk végezze a gyerek, mert leginkább a mi elismerésünkre vágyik, még akkor is, ha ez elsőre hihetetlen, a lázadó viselkedése alapján.

 

  1. Szélesítsük a tapasztalati szféráját és érdeklődési körét

A cél, hogy megtaláljuk, hol esik egybe a természetes érdeklődése a képességeivel, melyik területekkel foglalkozik igazán szívesen.

 

Mindez biztonságot ad neki, hogy van helye és szerepe az életben, és sokkal érdekesebbé válik majd számára a lét, mint a virtuális univerzum.

 

A fenti megközelítés számos gyerek esetében kiválóan működött. Legyünk őszinték: plusz munka lesz, találékonyság és erőfeszítés nélkül nem fog menni, de mi más lehet gyümölcsözőbb, mint az, ha a gyermekünk jövőbeli boldogságába helyezzünk az energiánkat?

 

A tanulással kapcsolatban pedig továbbra is szeretettel ajánlom neked az egyik legköltséghatékonyabb módszert, mellyel önálló tanulásra késztetheted a gyermeked úgy, hogy napról napra nő majd a kitartása és megértése a tanulnivalóval kapcsolatban. Neked pedig megnyugvást és elégedettséget kínálok az oktatóprogramok által, ahogy sok más szülőnek is, akik ugyanabban a cipőben járnak, mint Te.

Játékos tanulással könnyebb a megértés!

Ezen az oldalon kipróbálhatjátok a gyerkőccel, hogy hogyan is működik a játékos tanulás: https://www.onlinetantaki.hu/ingyenes-tananyagok

Nagy Erika
Tanulási tanácsadó
Tantaki oktatóprogramok

Cikk megosztása

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .