NÁLUNK GYEREKJÁTÉK A KÉMIA ELSAJÁTÍTÁSA!



 
Miért az egyik legnehezebb tantárgy a kémia?
Általános iskola 7. osztályig szinte semmi szó nem esik a kémiáról és annak fontosságáról. Pedig egy kíváncsi gyerkőc rengeteg kérdést tesz fel kisebb korában, amit kémiából tanulnak meg később. Felnőttként sokszor nehéz is válaszolni ezekre a kérdésekre:
  • Hogyan készül az üveg?
  • Hogyan készítettek régen kardot?
  • Miért van több fajta benzin?
  • Mi az a benzingőz, és miért veszélyes körülötte dohányozni?

Ám amint elkezdődik az első tanóra, a gyerekek hirtelen bonyolult képletekkel, kifejezésekkel találkoznak. 2 év alatt, 7. és 8. osztályban kell az elejétől a végéig megtanulniuk mindent, ami a tantárgyhoz tartozik. A tanítóknak sincs könnyű dolguk, hiszen a tanterv szerint mindent át kell venniük a megadott óraszámban, így kevés idő marad a kedvelt kísérletezésekre és egy-egy anyag bővebb, részletesebb átbeszélésére.

Ráadásul kevés tankönyv segíti úgy a megértést, hogy a gyerek ne veszítse el a fonalat már rögtön az első órán, és továbbra is érdeklődéssel vegye elő a leckéket.


Hogyan segít a Tantaki kémia programja?

A 7. és 8. osztályos kémia anyagát úgy dolgoztuk fel oktatóprogramunkban, hogy a gyerekek számára az végig érdekes maradjon, és a gyakorlófeladatok révén könnyen megjegyezhessék, megtanulhassák a tananyagot.

Hogy hogyan?

  1. Játékos gyakorlást biztosítanak - Rengeteg játékos, életszerű példát illesztettünk bele az elméleti részbe, hogy a gyerek folyamatosan lássa a gyakorlati hasznát, el tudja képzelni, hogy amiről beszélünk, az mire vonatkozik. Hangalámondással készítettük az oktatóprogramot, így sokkal könnyebb haladni az anyagban, mert nemcsak olvassa, hanem hallja is a gyerek a szöveget és a feladatokat.
  2. Könnyed és érthető az elméleti rész - A tantárgy legalapvetőbb szavait definíció szinten magyarázzuk el minél egyszerűbben, úgy, hogy azt tényleg megértse a gyerek.
  3. Dicséret és oklevél vár a fejezetek végén - Mert fontos, hogy sikerélményt adjunk a gyerekeknek, így egyre nagyobb kedvvel tanulnak.
  4. Önálló feladatvégzésre és önellenőrzésre ösztönöz - A gyakorlati feladatok interaktív formában segítik, hogy a gyerek újra és újra megnézhesse, mit csinált jól,  vagy mit rontott el, és miért. Így ismételni is tud, és korrigálni tudja saját hibáit.
  5. Korlátlan ismétlésre és rengeteg gyakorlatra ad lehetőséget - Az iskolai körülmények nem adnak elég teret és időt arra, hogy elmélyítsék a tudást egy-egy témakörben, oktatóanyagaink segítségével viszont  bátran ismételhet! Az oktatóprogramok interaktívak, így az elméleti részeket a tanuló annyiszor hallgathatja meg újra és újra, amennyiszer csak kedve tartja. Valamint a feladatokat többször is megoldhatja.

KÉMIA TÉMAKÖRBEN AZ ALÁBBI TERMÉKEKET
SZÍVBŐL AJÁNLJUK:

 
Kémiából Ötös
7. osztályosoknak
Kémiából Ötös
8. osztályosoknak
Ebben a programban a teljes 7. osztályos kémia tananyag megtalálható. A rengeteg képletet színes képekkel, rengeteg magyarázó ábrával, és több száz gyakorlófeladattal segítjük megérteni és elsajátítani. Felzárkózáshoz, vagy épp kedvtelésből, szórakozáshoz is szívből ajánljuk.

8. osztályban minden tárgy egyre nehezebb, és kevés idő jut elmélyíteni egy-egy témakört. Ezzel a kémia oktatóanyaggal időt és energiát spóroltok, ráadásul szórakoztató módon sajátíthatja el gyermeked az egész évfolyam tananyagát, benne több száz játékos feladattal.
Megrendelem Megrendelem
 
Témakörök:

1. Kémiai alapismeretek
Az anyagok tulajdonságai
2. Halmazállapotok és halmazállapot-változások
Endoterm és exoterm változások
3. Az oldatok
Az oldatok töménysége
Tömegszázalék
4. Az atom felépítése
Az anyagmennyiség
Tömegszám
Az atomok elektronszerkezete
5. Az atomszerkezet és a periódusos rendszer összefüggései
A periódusos rendszer felépítése
Főcsoportok
Mellékcsoportok
Az atomok elekrtonvonzó képessége
6. Kémiai kötések
Kovalens kötés
A molekulák moláris tömegének kiszámítása
A kovalens kötés és az atomrács
Ionos kötés
Fémes kötés
7. A molekulák polaritása
Hidrogén-klorid molekula
Hidrogénmolekula
8. Másodrendű kötések
A diszperziós és a dipólus-dipólus kölcsönhatás
Hidrogénhíd-kötés
9. Néhány fontosabb anyag tulajdonságai, előfordulásuk
Hidrogén, klór
Jód, oxigén
Nitrogén, kén
Hidrogén-klorid, ammónia
Víz
Metán
Szén-dioxid
10. Kémiai átalakulások
11. A kémiai reakciók csoportosítása
Redoxireakció
Sav-bázis reakciók
Az oldatok kémhatása, indikátorok
12. Gyakorlati kémia alapfokon
Égés, tűzoltás
13. A kémia eszközei
14. Alapvető elválasztási módszerek
15. Szójegyzék
 
Témakörök:

1. A kémia tárgya, jelentősége
2. A kémia története
3. Akik hozzájárultak a kémia fejlődéséhez
4. A periódusos rendszer
5. Nemesgázok
6. A hidrogén
7. Halogének

Fluor
Klór
A klór fontosabb vegyületei
Szervetlen tisztítószerek
Hidrogén-klorid.
Hypo
Bróm
Jód
8. Oxigén és ózon
9. A víz és ami benne van

A víz fizikai tulajdonságai.
A víz kémiai tulajdonságai
A víz kémhatása
A pH skála
10. Kén és vegyületei
A kén fontosabb vegyületei
11. Nitrogén és vegyületei
A nitrogén fontosabb vegyületei
12. Foszfor és vegyületei
13. Növénytermesztés
14. Vízszennyezés
15. A levegő és ami benne van

Levegőszennyezés
16. A szén és fontosabb szervetlen vegyületei
17. Műanyagok
18. Szilícium és vegyületei
19. Az üveg
20. Földünk kincsei

A fémekről általában
Létfontosságú anyagok
Nátrium
Kálium
Alkáliföldfémek
Magnézium
Kalcium
Mészégetés, mészoltás
Az építkezés anyagia
Alumínium
Vas
Korrózióvédelem
Réz
A nemesfémek általános jellemzése
Ezüst
Arany
Higany, ón, ólom
21. Laboratóriumi eszközök
Bemérésre és tárolásra szolgáló eszközök
Tulajdonságok mérésére használható eszközök
Műveletek végrehajtására szolgáló eszközök
Kémiai reakciók végrehajtására szolg. eszközök
Egyéb eszközök


Ha szeretnél belekukkantani, vagy szívesen kipróbálnád az oktatóanyagokat, ingyenes gyakorlóprogramjaink között témakörönként válogathatsz kedvedre:


Kattints a képre a nagyításhoz!

  

 

Már több mint 1000 gyermek és szülő használja eredményesen ezeket az oktatóanyagokat!

 Tisztelt Tantaki Csapat!

A KÉMIÁBÓL ÖTÖS 7. OSZTÁLY c. oktató DVD az én gyermekemnek nagyon sokat segített. A 7. osztály év elején kicsit megijedtünk, mert az addig kitűnő lányom 3-ast, 4-est hozott kémiából. Nem értettük a problémát. Különtanárt kerestünk Neki, de ez sem segített, félévkor 4-es lett.

Ekkor találkoztam az interneten ezzel a kiadvánnyal, megrendeltem, a különtanárt lemondtam. Azt vettem észre, hogy az oktatóprogram nagyon lekötötte a gyermekem figyelmét. Minden alkalommal használta a felkészülés során. Ha valamit elsőre nem értett meg, újrakezdte, amíg meg nem értette. A feladatokat is többször végigcsinálta, amíg hibátlan nem lett. Az eredmény fantasztikus volt. Az első felismerések ('Ja, most már értem!') után jöttek az ötösök. A második félévben 6 vagy 7 ötöst produkált, majd a Hevesy György kémia versenyen bejutott a megyei döntőbe, ahol a középmezőnyben végzett. Óriási sikerélménye lett, és visszatért az önbizalma is. Köszönjük szépen. Szeretnénk majd megrendelni a nyolcadikos programot is.

Üdvözlettel: Daróczi Erzsébet







 


 
ÉRTESÜLJ FRISS HÍREIMRŐL, CIKKEIMRŐL

Ne maradj le a legfrissebb cikkekről, iratkozz fel hírlevelemre, és e-mail fiókodban egyből olvashatod őket, amint publikálásra kerülnek. Emellett a levelekben ingyenes tananyagokat küldök, hasznos tanulási tippeket olvashatsz, és az oktatóanyagokkal kapcsolatos fontos információkról, akciókról is értesítelek.
 
Töltsd ki az űrlapot!
 
 
 
 

 

 
 

Jelenleg itt vagyok:
Kémia főoldal

Kapcsolat
Cím: 1015 Bp. Donáti utca 67. 3/13
Tel.: 06/70 940 6326
E-mail: info@tantaki.hu


TANTAKI BLOG




Facebook