10 Tantaki top tipp #2 Hogyan válasszak megfelelő tanárt?

10 Tantaki top tipp szülőknek: #2 Hogyan válasszam ki a megfelelő tanárt a gyereknek? Hogyan segítsek, ha elakadt az anyaggal az iskolában?

A feladat nem könnyű, hiszen egy földre szállt angyalnak kell születni ahhoz, hogy az ember 30-as létszámú osztályoknál, minden egyes tanórában a maximumot nyújtsa, derűt és nyugalmat sugározva hóban, szélben, napsütésben.

Viszont nézzük meg a puszta tényeket: ha a hivatalos oktatás sikertelen, akkor a szülőre hárul még az a munka is, amit az órán a tanárnak kellene megoldani. Ráadásul egy zaklatott gyerekkel, akinek gyakran semmi kedve az egészhez, hiszen nincs sikerélménye.

Egyrészt ezért is hoztam létre a Tantaki oktatóanyagaimat, hogy időt és figyelmet takarítsak meg a szülők számára, akik hasonló gondokkal küszködnek és segítsek a gyerekeknek játékosan tanulni, hiszen játékos tanulással könnyebb a megértés!

Másrészt abban is szeretnék segíteni, hogy a lehető legideálisabb legyen a közeg a gyermek fejlesztéséhez, és a tarsolyotokban legyen 1-2 jó fogás, bevetésre készen, különleges helyzetekre. Úgy szeretném, hogy ez a 10 részes blog sorozat megadjon minden extrát ahhoz, hogy a ti családotokban is minőségi legyen az együtt töltött idő. A tananyaggal való otthoni nyűglődést pedig nagyjából nullára fogjuk redukálni, közös erővel.

Készen állsz? Megtisztelsz! Csapjunk bele!

Melyik tantárgyakat érezzük nehéznek és miért?

Biztos hallottad már a mondást, miszerint „Ha nem tudod egyszerűen elmagyarázni, akkor nem érted elég jól!” – Albert Einstein

Ha megnézed, általában a később bejött tantárgyaknál érezzük úgy, hogy belekeveredtünk, ez magas nekünk. Így kezdődik a leértékelés, leértékelődés, míg végül úgy érezzük, sötétek vagyunk, mint a tanganyikai iccaka. Ezen felnőttként is keresztül megyünk. Pl. amikor meg akarjuk érteni, milyen anyagokkal újítsuk fel a házunkat, és a szakértők weboldalai csak szakértőknek szólnak, egyszóval nem tudjuk visszakódolni a dolgot értelmes emberi nyelvre.

 

A gyereknek is ez a problémája, ugyanis a később tanult tárgyak: magasabb szintű matematika, biológia, kémia, atomfizika, szépirodalom megértése korábbi, közös erőfeszítésre épül. Számos korábbi tanár alap tárgyakban végzett munkájának együttes eredménye.

Mutatok egy példát a megalapozás hiányára, ami részben azt is megmagyarázza:

Miért tartják úgy, hogy a magyar az egyik legnehezebben megtanulható nyelv?

Angol nyelvterületen élek, és gyakran megkapom, hogy a magyar szinte megtanulhatatlan. Én ilyenkor viccesen csak azzal válaszolok, hogy nem nehéz az, csak időben kell elkezdeni! Mondjuk születéskor… Mégis vannak olyan barátaim, akik megtanították angol anyanyelvű párjukat folyékonyan beszélni, magyarul. Akkor mi lehet itt a bibi?

A titok nyitja az egyszerűség!

Csapd fel a Magyar Értelmező Kéziszótárt – amit 78-ban adtak ki másodszor, majd a borítóját megcsinosítva a 90-es években ismét. Nézz meg random módon 5 szócikket, és azt fogod találni, hogy már egy magas szintű magyar szókincs szükséges ahhoz, hogy bárhol belekezdj, Különben egyszerűen nem érted a meghatározást.

Angolul ez nem így van, és ez a világ legkönnyebben megtanulható nyelve! Ugyanis létezik képes szótár kisgyerekeknek, szótár 10 éveseknek, gimiseknek, stb. Gondoltak arra, hogy ha a 8 éves gyerek egyedül próbál tanulni és szavakba fut bele, akkor azok úgy legyenek megmagyarázva, hogy ő teljesen felfogjon mindent, a létező szókincsével!

Szóval ez minden tárgy kulcsa, hogy el lehessen kezdeni azt a tárgyat valahol nulláról, és sikeresen felépíteni!

Amikor azt látod, hogy egy iskolából csupa matekzseni kerül ki, akkor tudod, hogy van ott egy géniusz matek tanár, aki annyira egyszerűen és élvezhetően magyaráz, hogy azt minden gyerek jól követi. Ez a hozzáállás kifejleszt a tanulókban is egy tudásszomjat, és azt veszed észre, hogy a gyerekek 90%-a imádja a tárgyat!

Mert ez a tanár eléggé törődött és azt is észrevette, hogy a „legbutább gyerek”, aki másik iskolából érkezett, soha nem értette meg, hogy „hogy lehet számokat betűkkel szorozni”. Így aztán esélye sem volt a többismeretlenes egyenleteknél. Milyen egyszerű megértetni ezeket a pontokat, aztán hirtelen minden összeáll!

 

Hogyan tehető bármi egyszerűvé és érthetővé?

Érdemes már ismert, létező dolgokhoz hasonlítani az új tanulni valót!

Demonstrálom nektek egy nagyon találékony volt osztálytársammal, aki másik iskolából érkezett hozzánk, 7.-ben. Abban a másik iskolában zseni volt a kémiatanár, így Blanka barátnőm is egy rövid szünet alatt előadta nekem a kémia alapjait.

Atom:

„Na figyu! Van a mag, mint a kajszi magja, aztán körülötte egy levegős réteg, ahol száguldoznak az atom negatív részecskéi. Ilyen pályákon, mint a legyek a lámpa körül! Na ezeknek a negatívoknak a neve elektron, és több pályájuk van. Kb. úgy, mint az autópálya sávjai! Mindegyik a saját sávjában rohangál, és megvan, hogy melyik sávba hányan férnek! Az atom végig azt akarja, hogy teli legyen az összes sáv!”

És a legegyszerűbb kötés:

„Figyu, ez olyan mint a párválasztás! Összekapaszkodnak, hogy mindkettő autópályái megteljenek, az elektronjaikat bedobják a közösbe, és akkor mindegyik megnyugszik, nem keres tovább. Még vigyorogva hozzátette: „Működik köztük a kémia, ééééééérted máááár?”

Egy ilyen magyarázatot nehéz elfelejteni! Miért? Önmagában vicces, és egy csomó olyan képet használ, amihez tud a tanuló viszonyítani.

Ki ne élvezne egy olyan órát, ahol így magyaráznak?

Mi van akkor, ha se a tanár, se én nem vagyok ennyire találékony?

A XXI. században segít az internet! Mi annak idején könyvtárba jártunk. A legjobb szakemberek úgy keletkeznek, ha a gyerekben összeérik számos tantárgy, míg végül egy cél érdekében képes ötvözni matekot, fizikát, kémiát! Ekkor már „nemcsak kottát képes olvasni, de ő írja a darabot”! Na ez a szint már élvezet és biztosíték a boldog felnőttkorra! Így készülnek a tudósok, művészek, felfedezők!

Blanka megyei kémia verseny első helyezését azzal ünnepeltük, hogy megszereztük a pontos kémia receptet és összedobtunk egy „Elefánt Fogkrém Partit” a haveroknak. Ha véletlenül nem tudnátok mi az az elefánt fogkrém, az alábbi videó magáért beszél! Házi körülmények között javaslom, hogy élesztővel próbáljuk ki, mert a másik összetevővel a színezék komoly nyomokat hagy. 🙂

Angolul van, de a látvány magáért beszél:

https://www.youtube.com/watch?v=p5qvi20J5IM

Hát így szerettetjük meg az emberiséggel a nehezebb tárgyakat is, és ilyen egy jó tanár! Mint Blanka barátnőm….

És ha nem bánjátok, mégegyszer utoljára nézzetek vissza szó szerinti magyarázatára, a kémia alapjait illetően. Látjátok, hogy nem bombázott egyszerre túl sok szakszóval, amit nem ismerhetek? Hamar megunjuk azt a magyarázatot, amiben túl gyakran kell visszagondolnunk, hogy mi is volt az az izé… elektron?

Ha mostanra ti is oda vagytok az elefánt fogkrémért, íme egy világcsúcs kísérlet, haladóknak! :)))

https://www.youtube.com/watch?v=XXn4fP3CnJg

 

Ezzel remélem, összeállt bennetek a recept.

Úgy értem, A Jó Tanár Receptje!

Bízom benne, hogy segítettem és szórakoztató is volt talán!

Mert játékos tanulással könnyebb a megértés!

Ezen az oldalon kipróbálhatjátok a gyerkőccel, hogy hogyan is működik a játékos tanulás:

https://www.onlinetantaki.hu/ingyenes-tananyagok

 

Itt megtalálod a többi Tantaki Top Tippet is:

https://www.tantaki.hu/blog/

Nagy Erika

A játékos tanulás szakértője

 

Cikk megosztása

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .