A magyar nyelv oktatása a NAT szerint

Anyanyelvünk a NAT szerint

 

A Nemzeti Alaptanterv (NAT) több különböző kompetenciát tart központi fontosságúnak: első helyen az anyanyelvi kommunikációt, ezután következik az idegen nyelvi kommunikáció, a matematikai kompetencia, a természettudományos és technikai kompetencia, de a digitális, szociális és állampolgári kompetencia, a kezdeményezőképesség, esztétikai kifejezőképesség és a hatékony tanulás is kulcstényezőkként szerepelnek ezen a bizonyos tantervi listán.

Az anyanyelvi kommunikáció ezáltal több óraszámot is lefed az általános iskolai tanévek folyamán, például alsó tagozatban, 1-2. évfolyamban ez 7 órát, míg 3-4. évfolyamban 6 órát jelent. Alapelveket és fő célokat fogalmaznak meg, melyek egyrészről az egyéni, közösségi és társadalmi kommunikáció alapjaként kezelik a magyar nyelvet a sokoldalú, elemző ismeretével és árnyalt használatával együtt.

gyerek_olvas

Anyanyelvünk ereje

A NAT leszögezi, hogy „a nyelv kultúrát formál, őriz és közvetít, az emberi kommunikáció, a gondolkodás, a tanulás, az önismeret kibontakozásának közege, előfeltétele és legfőbb eszköze. Az anyanyelvnek kulcsszerepe van a kulturális önazonosság, tudatosság és kifejezőképesség, az erkölcsi, az esztétikai, a történeti és a kritikai érzék kialakításában is. Az anyanyelvnek mint rendszernek a biztos tudása, az anyanyelvi készségek birtoklása segíti a társadalom közösségeiben való aktív részvételt, valamint meghatározó szerepe van a társadalom értékeinek létrehozásában, megvitatásában, közössé tételében és alakító áthagyományozásában. Az anyanyelvi alapok megfelelő ismerete feltétele bármely idegen nyelv elsajátításának.”

Anyanyelvünk minden tudásunk alapja: alapvető szerepe van a nyelvi, kulturális és a szociális kompetenciák kialakításában, fejlesztésében, és fordítva: az anyanyelvi kompetencia fejlesztése valamennyi műveltségi terület feladata. Kölcsönös kapcsolatról van tehát szó, ezért érdemes sok odafigyeléssel bánni tanulásával és használatával.

fejlesztési feladatok

Anyanyelvi kultúra, vagyis ismeretek az anyanyelvről

 

Alsó tagozatban – a meghatározás szerint – alapvető kommunikációs helyzetek nyelvi és magatartási mintáit tanulják a gyerkőcök, melyben központi szerephez jut a kapcsolattartás, beszélgetés és vita elindítása, lezárása. Szókincs szempontjából leginkább a rokon értelmű, többjelentésű, azonos alakú szavakat tanítják meg közmondásokkal és szólásokkal kiegészítve. A hang-betű-szótő-szótag-szó folyamata mellett alapvető nyelvhelyességi és helyesírási szabályokat is elsajátítják a kisdiákok.

Felső tagozatban tovább folytatódik a kommunikációs helyzetek feltérképezése, a szóbeli kommunikációs helyzetek finomítása, emellett azonban apránként a nyelvi sokszínűség és tolerancia is beférkőzik a magyar órákba. A nyelvi egységek között már rendszerszerű összefüggéseket tárnak fel a csoportok a szóelemek, szófajok, mondatok szintjén, de az írott nyelv normái, a magyar helyesírás alapelvei sem hiányozhatnak az oktatásból.

Nézzünk néhány részletet a NAT vitaanyagából – évfolyamokra bontva:

anyanyelvi kultúra

anyanyelvi kultúra2

anyanyelvi kultúra3

A középiskolában már tovább fokozódik az anyanyelvi tudás, hiszen a szövegszervező erők, számítógépes szövegvilág és többek között a retorikai alapismeretek is a tanulnivalók közé tartoznak. A nyelvi változás kiemelkedő helyen áll: a magyar nyelv múltja, jelene és jövője rajzolódik ki a tanórákon, a füzetekben és a beszédben.

 

Változások

Előzetes tervek szerint nemcsak anyanyelvünk, hanem az idegen nyelvek ismeretére is több hangsúlyt kívánnak fektetni az általános iskolai kerettantervben. Ennek értelmében az első idegen nyelv oktatásának legkésőbb a 4. évfolyamig el kell kezdődnie, de már a kezdő kisiskolások tanrendjében is rögzítenék, ha erre képzett pedagógust képes alkalmazni az intézmény. A második idegen nyelv oktatása 7. évfolyamban kezdődhet meg, majd a középiskolai érettségire már legalább egy idegen nyelv B1 szintű, vagyis önálló nyelvhasználatra képes elsajátítását kérvényezték. Január 17-ig, vagyis múlt péntekig lehetett véleményezni a tervezetet, az iskoláknak pedig március 31-ig lesz lehetőségük felülvizsgálni a pedagógiai programjukat. A 2014/2015-ös tanév tehát új programmal kecsegtethet… Vajon mi változik még az oktatásban?

A Tantaki Tantárgy Kampány keretében a január a magyar nyelv hónapja. Minden nap valamilyen nyelvi sajátossággal, humorral, idézettel vagy érdekességgel találkozhat, melynek egyik és legfőbb célja, hogy felhívjuk a figyelmet anyanyelvünk izgalmas, színes és szeretnivaló világára! Akciókban is gazdag ez a hónap: holnapig még akciósan, 10% kedvezménnyel rendelheti meg a „Tanulj meg Te is helyesen írni!” oktatóprogramunkat. Katt ide a részletekért!

Cikk megosztása

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .