Játék ötletek történelem tanuláshoz

Három szuper játék ötletet hoztam Neked, mellyel gyerekjáték a történelem tanulása!

1. Történelmi "KI MIT TUD?":

Mire lesz szükségetek?

Térkép vagy földgömb
Papír cetlik + toll, színes ceruza, filctoll
Idővonalzó

Idővonalzó készítése:
Válasszatok ki egy nagyobb témakört és rajzoljatok
egy idővonalzót papírra vagy kartonlapra,
amin minden fontos évszám rajta van, amit meg kell tanulni.
A papír cetlikre pedig írjátok fel vázlatosan, hogy melyik évben mi történt.
Ha szeretnétek, rajzolhattok is az események mellé!

Majd terítsétek ki a vonalzót és rakjátok mellé a papírlapokat.
Vizuálisan így egyben lehet látni az egész történelmi folyamot!

A játék menete: az egyik játékos kiválaszt (vagy kihúz) egy dátumot, a másik játékosnak pedig
az idővonalzó mellé kell tennie a hozzá tartozó történelmi eseményt, illetve meg kell mutatnia a térképen is, hogy hol történt! Majd cseréljetek!

2. Készítsetek fogalomkártyákat!

Mire lesz szükségetek?

Papír cetlik + toll, színes ceruza vagy filctoll

A fogalomkártyák elkészítéséhez a papír cetlik egyik oldalára írjátok fel a fogalom megnevezését, a másik oldalára pedig a választ.  A történelmi fogalmak megtanulása könnyebben megy majd gyermekednek, ha fogalomkártyákat használtok a tanuláshoz. Akár rajzolhattok is a kártyalapokra.

A játék menete: az egyik játékos kihúz egy fogalmat, a másik játékosnak pedig meg kell határoznia azt.
Majd cseréljetek! 🙂

3. Tantaki Oktatóprogram

A Történelem Tantaki oktatóprogram egyszerűen, érdekesen, képekkel és ábrákkal magyarázza el a történelmet, lépésről lépésre. A gyakorlófeladatok segítségével pedig leellenőrizhetjük a tudásunkat és begyakorolhatjuk az adott anyagrészt.

Ha Te is szeretnéd, hogy gyermeked még hatékonyabban tanulja a törit, akkor a legújabb
Történelemből Ötös 8. osztályosoknak szóló oktatóanyaggal sikerülni fog!

Miben más a Tantaki töri tananyaga, mint egy átlagos történelem tankönyv?

  • 600 oldal érthető elmélet.
  • A Nemzeti Alaptanterv alapján készült, 5 különböző tankönyvcsaládot is feldolgozva.
  • Definiál és egyszerűen fogalmaz meg minden fontos fogalmat.
  • 900 interaktív játékos feladat, melyet a számítógépén tud játszani gyermeked.
  • Minden feladat megoldása benne van az oktatóprogramban.
  • Az oktatóanyag leellenőrzi gyermeked megoldásait, és a feladatsorok után egy oklevelet is ad,
    ami megmutatja jelenlegi tudásszintjét.
  • Hangalámondással készült a program, így még gyorsabb és hatékonyabb általa a tanulás.
  • Képekkel, játékos gyakorlatokkal segítik az anyag megértését, és valódi tudást eredményeznek.
  • A tananyag és a feladatok is többször meghallgathatóak, így addig gyakorolhat gyermeked,
    amíg 100%-os tesztet nem ír.
  • Gyermeked önállóan, egyedül tudja elsajátítani a tananyagot, más segítséget
    nem is kell igénybe vennie.
  • Sikerélményeket ér el a tanulásban, nem fog félni a dolgozatoktól és a témazáróktól.

Próbáld ki az ingyenes demó változatát ide kattintva!>>

TÖRI OKTATÓPROGRAM MINDEN ÉVFOLYAMBAN!

Ha gyermeked 5. osztályos, esetleg 6.-ba jár vagy 7.-es, és szeretnétek a történelmet
egyszerűen és játékosan tanulni, akkor KATT IDE, és válaszd ki a számotokra megfelelő évfolyamot!

Próbáljátok ki a Demót, és meglátjátok, milyen egyszerű így a tanulás!

Nagy Erika

a játékos tanulás szakértője

Ha tetszett a cikk, mutasd meg a barátaidnak is! Kattints a megosztás gombra!

Cikk megosztása

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .