Mi tanulható meg 20 óra alatt?

Egy elmélet szerint, ha valamit az ember profi szinten akar megtanulni, akkor legalább tízezer órát kell az adott dologgal foglalkozni. Azonban rengeteg dolog van az életünkben, amelyhez nincs szükség profi tudásra, vagy nem is szeretnénk profi módon érteni hozzá, csak egyszerűen szeretnénk megtanulni, mert érdekel.

bubble-19329_640

Na de mi köze van ehhez a tanuláshoz? Egyszerűen annyi, hogy a legtöbb gyereket rengeteg iskolán kívüli dolog is érdekli, de hát egy nap csak 24 órából áll. Hogyan lenne valamire tízezer órája? Úgy, hogy ha valamit nem szeretne profi módon megtanulni, akkor 20 óra is elegendő.

A tízezer órás elméletet K.Anders Ericsson dolgozta ki, a rövidített 20 órás változat pedig Josh Kaufman nevéhez kötődik.

Napi szinten mit jelent ez a 20 óra?

Annyit, hogy napi szinten összesen 25 percet kell foglalkozni az adott témával egy hónapon keresztül. Ez már nem is olyan megterhelő. A 25 perces koncentrált figyelmet pedig a pomodoro technikával kapcsolatban már bemutattam, ha nem olvastad klikk ide, itt már írtam róla.

 

clock-1003194_640

Ez a 20 óra természetesen nem azt jelenti, hogy gyermeked ennyi idő alatt felkészül az érettségire vagy a nyelvvizsgára. Sokkal inkább azt, hogy így belefér az életébe egy olyan dolog, ami igazán érdekli, de eddig úgy vélte, hogy a suli mellett már nincs rá ideje. Rosszabb esetben pedig a tanulási idejét használta volna fel ennek az új ismeretnek az elsajátítására.

A módszer használatához nem elég egy időzítő használata. Fontos a koncentrált munka és figyelem is. Az elmélet megalkotója kidolgozott egy 4 lépéses útmutatást is, hogy a leghatékonyabb legyen ez a 25 perc.

 

1. A fő 20%

 

Jó ha tudod, hogy egy téma teljes tudásanyagának csak 20%-át használjuk. Igen, valóban ilyen kis szeletét. Gondolj csak például az angol nyelvre. Van 12 igeidő, a suliban el is várják a használatát, de a valóságban csak 3-4 igeidőt használnak. Egy hobbi szintű dolog elsajátítása esetében nem szükséges a 100%-ra törekedni.

percent-226316_640

 

A tanulást gyermekednek csak ezzel a 20%-al kell kezdnie, így azonnal sikerélménye lesz, ami további tanulásra ösztönzi őt. Természetesen nem kell a 20%-nál megállni, csak tudnod kell, hogy ez egy használható tudás.

 

2. Önkontroll gyakorlása

Ez lesz a 20 órás módszer legnehezebb része. Amit megtanul gyermeked azonnal el kell ültetnie a gyakorlatba. Például, ha megtanul egy új angol szót, akkor írjon vele mondatot, játsszon el egy szituációt, hogy rögzüljön a tudás. Az elején nem lesz tökéletes, de nem is ez a cél. Hiszen a gyakorlat teszi a mestert. A Tantaki oktatóanyagokban is pont ezért van az elmélet után gyakorlófeladat, hogy a megszerzett tudást azonnal ki is tudja próbálni. Ha pedig hibázik elsőre gyermeked semmi gond, mert újra és újra tesztelheti magát vele.
Az élet is ugyanígy működik, gyermeked tanul a hibáiból, újra és újra próbálkozik, majd végül sikerül megoldania az elsőre még nehéznek is tűnő feladatot.

Még több tanulási tipp érdekel? Klikk  képre e-mailes tanácsaimért:

 

email_2

 

3. Akadálytalan terep

Nehéz úgy tanulni, ha pittyeg a Facebook vagy éppen hangosan szól a tévé. A napi 25 percnek koncentráltnak kell lennie. Mit is jelent ez? Gyermekednek minden zavaró tényezőt ki kell zárnia, ki kell kapcsolnia a figyelemelterelő dolgokat. A fontos dolgok pedig szem előtt kell tartani. Például a könyvet, vagy a gitárt. A Tantaki anyagok sem működnek, ha a fiók mélyén hánykolódnak. Hagyd gyermeked asztalán, meglátod, nem okoz problémát a napi használat. Ha csak egy mozdulat elővenni, könnyebben is elő fogja venni gyermeked.

Sőt most próbáljátok ki közösen a Tantaki tananyagokat! Klikk ide, ingyenes feladatok várnak!

 

4. Már csak 20 óra van hátra

Ha a fenti 3 tanácsot kipróbáljátok gyermekeddel, akkor csak gyakorolnia kell. Először nem lesz könnyű, de ha napi szinten kitartóan gyakorol, meglesz az eredménye.

20 óra után pedig magabiztosabb lesz, és sokkal ügyesebb is.

 

Mi lesz 20 óra után?

Ennyi idő után gyermeked biztosan megszerette az adott dolgot, ha pedig így van és örömmel csinálja, akkor miért hagyná abba?

 

Nagy Erika

Oktatási szakértő

Cikk megosztása

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .