Történelemből Ötös DVD 6. osztályosoknak

Modern tananyag az „érintőképernyős” világban

 

Láttam egy videót, amelyben 10-12 éves gyerekeknek mutattak régi számítógépeket. Nem tudták bekapcsolni, és csodálkoztak, hogy a monitor nem érintőképernyős. 🙂

monitor-23352_640

Ekkor jöttem rá, hogy nem a gyerekek hibája, ha a történelemkönyv nem köti le őket.

Ezeket a könyveket ugyanis olyan szakemberek írták, akik nem annyira „érintőképernyősek”, mint a gyerekeink.

Ez nem azt jelenti, hogy ezek rossz könyvek lennének, csupán a ma gyermekeinek nem ezek valók.

 

Ha a világ megváltozott, akkor a tananyag miért változatlan?

A Tantaki 6 éve működik, és az évek során több ezer gyermek tanulási nehézségeire találtunk már megoldást.

A szülők a legváltozatosabb tanulási nehézségekkel keresnek fel minket, de egy pont többnyire közös: „a gyermekemet nem köti le a tananyag”.

Nem hiszem, hogy több ezer figyelemzavaros gyermek lenne.

Egyszerűen arról van szó, hogy a tananyag nem elég interaktív, nem elég élvezetes.

Éppen ezért fejlesztettük ki a „Történelemből Ötös” tananyagot. Az ötödikeseknek szóló DVD óriási siker volt, és a szülők naponta bombáztak levelekkel, hogy mikor jön a hatodikos anyag.

Hát most!

 

tori6_hatternelkul_280

Történelemből Ötös hatodik osztályosoknak >>>

 

Ezt az oktatóanyagot a nemzeti alaptantervre alapoztuk. Gyermeked bármely iskolába is jár, biztosan megtalálja azokat a témaköröket, amelyeket órán tanultak.

Az oktatóanyag egyszerűen és érthetően fogalmaz, így gyermekednek azonnal sikerélménye lesz, a tanulásban pedig talán ez a legfontosabb.

A legbonyolultabb fogalmak és folyamatok is első hallgatásra megérthetők és megjegyezhetők.

A DVD az elméletet gyakorlatokkal mélyíti el, 337 oldalas törzsanyagra 635 gyakorlófeladat jut. Ezek a feladatok kiválóak önellenőrzésre: gyermeked soha többé nem fog izgulni a dolgozat előtt, mert ha a gyakorlófeladatokat meg tudja oldani, akkor a legszigorúbb tanár legszigorúbb dolgozatát is csillagos ötösre írja majd meg!

A DVD-vel élménnyé szeretném tenni a törit: hangalámondás meséli el a történelmet és történetközpontúan mutatjuk be a legszárazabb részeket.

 

Próbáld ki a Történelemből Ötös hatodik osztályosoknak DVD-t kockázatmentesen >>>

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..