Megjelent az Angol Kezdőknek DVD

Már kapható a várva várt legújabb oktatóprogramunk, az Angol kezdőknek című DVD!

Az Angol kezdőknek című oktatóanyagunk a képi megjelenítések miatt főként általános iskola 1-től 4. osztályos tanulóknak készült. Viszont nem csak a gyerekek használhatják eredményesen az angol alapok elsajátításához, hanem felnőtteknek is hasznos lehet, amennyiben nem zavaró számukra a benne lévő gyerekeknek szóló illusztráció.

Igazán odafigyeltünk a részletekre az oktatóprogram elkészítése során. Először egy nem anyanyelvi demót mutattunk be és a visszajelzések alapján változtattunk ezen.

Most egy brit anyanyelvű női hangot lehet hallani az angol részeknél. Így könnyen elsajátítható a helyes kiejtés, valamint hallható, hogy is beszélnek angolul a britek. Ezt azért hangsúlyozom ki, mert az oktatóprogram brit angolt (British English) használ, nem amerikai angolt (American English) mind a nyelvi részeket illetően, mind a kiejtés tekintetében. Azért készítettük el így az Angol kezdőknek oktatóprogramot, mivel a legtöbb magyar iskolában a brit angolt tanítják.

Javaslom, hogy elsőként nézze meg ezt a rövid használati útmutató videót, ami természetesen az oktatóanyagban is megtalálható, hogy lássa a DVD felépítését.

httpvh://www.youtube.com/watch?v=DILGODBW2z4

Következő lépésként érdemes kipróbálni az angol oktatóanyag demó változatát.
Kattintson ide az új Angol kezdőknek demó elindításához!

Angol kezdőknek DVD tartalomjegyzéke:

1. DVD:

1. Alphabet (ABC)
2. Greetings (Köszönés)
a. Utasítások
3. Parts of the house (A ház részei)
a. Furniture (Bútorok)
4. Numbers (Számok)
a. Singular and plural forms of nouns (A főnevek egyes és többes száma)
5. Body parts (Testrészek)
6. Articles (Névelők)
a. Interesting about the status (Hogylét felől való érdeklődés)
7. What’s this? This is… (Mi ez? Ez egy…)
8. To be… (Létige állító)
a. Communication (Társalgás)
9. To be… (Tagadó)
a. Communication (Társalgás)
10. To be… (Létige kérdés)
a. Short answers (Rövid válaszadás)
11. Clothes (Ruhaneműk)
12. Whose…? (Kié? Kinek a …?)
a. Possessive pronoun (Birtokos névmások)
13. Family, relatives (Család, rokonok)
a. Interesting about the other name (Érdeklődés más neve iránt)
14. Parts of the classroom (A tanterem részei)
15. Where is…? Where are…? (Hol van…? Hol vannak…?)
16. Numbers from 10 to 100 (Számok 10-től 100-ig)
a. Interesting about the age (Életkor felől való érdeklődés)
17. Animals (Állatok)

2. DVD

18. There is…, There are… (Ez, ezek)
a. Orientation in the city (Tájékozódás a városban)
19. Is there…? Are there…?
20. There isn’t…, There aren’t…
21. Foods (Ételek)
22. Verbs (Igék)
23. Can (Tud, képes)
a. A can másik jelentése
24. Have got (Van nekem)
25. Has got (Van neki)
26. As…as (Olyan…, mint)

a. Comparative forms in sayings (Összehasonlító szerkezet szólásokban)

b. Colors (Színek)

27. Positive and negative commands (Felszólítás, tiltás)
a. Let’s
28. Present Continuous (Folyamatos jelen idő)
29. Present Continuous (Tagadás és kérdés folyamatos jelen időben)
a. Conjunctions (Kötőszavak)
30. Days, months (Napok, hónapok)
a. Prepositions of time
31. Weather (Időjárás)
32. Question words (Kérdőszavak)
a. Felkiáltó kérdések
33. Question words (Kérdőszavak)
a. Exclamations (Felkiáltó kérdések)
34. Clock (Óra)
a. Telling the time (Az idő kifejezése)
35. Present simple (Egyszerű jelen idő)
a. Daily routin (Napi rutin)
36. Present Simple (Egyszerű jelen idő tagadás, kérdés)
a. Like

 Amennyiben szeretné, hogy gyermeke játékosan tanulja meg az angol nyelvet, és elsajátítsa a helyes angol kiejtést, akkor rendelje meg az Angol kezdőknek oktatóprogramot!

Cikk megosztása

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .