Így kezdd azonnal sikerélménnyel az új tanévet

Így lesz sikeres a tanévkezdés

 

 

Tanári körökben van egy mondás: „a tanévben leadott anyagot a gyerekek elfelejtik a vakáció alatt.”

Ennek van valóságalapja. Gondolj bele, hogy ha nem használsz egy idegen nyelvet, akkor milyen hamar megkopik a tudásod.

De ha elkezded újra tanulni, akkor villámgyorsan visszajön a nyelv – hiszen egyszer már megtanultad, és nem nulláról kell újra megtanulnod.

Ugyanez igaz a tananyagra is.

tanár

Kevés ismétléssel gyors sikerélmények

A tavalyi tananyag szinte azonnal visszajön gyermekednek, ha most év elején átismétlitek.

Az ismétlésnek 3 előnye is van.

  • Gyermeked szép fokozatosan visszaszokik a tanulásba. Először csak néhány feladatot oldjatok meg 10 perc alatt. Következő nap jöhet a 15 perc tanulás, aztán a 20 perc... egészen addig, amíg gyermeked felveszi a ritmust.
  • Sikerélményeket ér el. Nem egy teljesen új tananyaggal kell bírkózni rögtön a tanév elején, hanem azzal, amit már megtanult. Ráadásul a Tantaki oktatóanyagok gyakorlófeladatai a jutalmazásra épülnek, és tényleg jó érzés maximális pontszámot elérni a feladatokon. Néha még én is megoldok egy-egy feladatot :). Egyébként hosszú évek óta készítem a Tantaki oktatóanyagokat, de a sikerélménynél jobb motiválóerőt még nem találtam – valószínűleg nincs is.
  • Könnyebb lesz a tananyag. A tananyagok szinte minden tantárgyban egymásra épülnek – ha nem tudod az előző évi tananyagot (mert már elfelejtetted, mert nem is tanultad meg igazán), akkor sokkal melósabb megtanulni az újat, mert hiányoznak az alapok. Ezt az év eleji ismétléssel bepótolhatjátok és rengeteg időt megspórolhattok.

 

7519150_xl

Ha eddig még soha nem ismételtetek év elején, akkor mindenképp próbáld ki idén ősszel.

Az ismétlés olyan, mint edzés előtt a bemelegítés: nem fogsz benne elfáradni (nem is az a célja), viszont az edzés könnyebb és eredményesebb lesz.

Ismételjetek játékosan!

A Tantaki oktatóanyagokban megtalálod a teljes nemzeti alaptanterv anyagát – csak épp érthetőbben, jobban tagolva és játékosan (a feladatokra gondolok).

Őszinte leszek veled: ha én ötödikes lennék, akkor semmi kedvem nem lenne elővenni most egy tankönyvet azért, hogy ismételjek. A tankönyvek nem szórakoztatók.

De a Tantaki DVD-kkel a tanulás élvezetes ... és hatékony!

És szülőként leírhatatlanul jó érzés, amikor végre nem kell harcolni a gyerekkel, hogy írja meg a leckéjét rendesen ... hanem kipróbálja az egyik oktatóanyagot, rákap az ízére, akár még meg is szereti a tantárgyat – és tanul önmagától.

A Tantakival gyermeked időt spórol (gyorsabban megtanulja ugyanazt) és megtanul tanulni (vázlatosan és érthetően dolgoztuk fel az anyagokat, így megtanulja, hogy milyen a jó jegyzet, ami például egyetemen jól fog jönni).

jelentkezik

Még tart a tanévkezdési akció! „2-t fizetsz, 3-at vihetsz”

Ha még nincs Tantaki oktatóanyagod (vagy hiányzik még néhány), akkor most érdemes beszerezned őket – mert szeptember 15. éjfélig minden oktatóprogramrészt vesz az akcióban.

Válassz 3 DVD-t, és a legolcsóbbat ajándékba adjuk neked, tehát most csak 2 oktatóanyagot-t kell kifizetned.

És hogy még édesebb legyen az ajánlat: kapni fogsz egy meglepetés ajándékot is! 🙂

Kattints ide és válogass kedvedre a Tantaki oktatóanyagok között! Most igazán megéri.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .