Tudnivalók a Nemzeti Alap Tantervről (NAT) – érdekességek, amik a szülőknek is hasznosak?

Annak ellenére, hogy a nagyobbik lányom 17 éves nem igazán tudom, hogy mi is az a Nemzeti Alap Tanterv. Ugyanakkor gyakran hallani róla a médiában, így gondoltam utána járok. Nézzük mi is a NAT, és szülőként mit érdemes tudni róla!

Mi is az a Nemzeti alaptanterv?

A Nemzeti Alaptanterv egy kerettanterv, mely országos szinten meghatározza a nevelés-oktatás célját, az egyes tantárgyak követelményeit, témaköreit, de még a rendelkezésükre álló időkeretet is. A NAT elsődleges felhasználója a pedagógusok, és az oktatási intézmények vezetői. Az ő munkájukhoz ad iránymutatást, és keretet.

Mit érdemes mégis szülőként tudni a Nemzeti Alaptantervről?

2020. január 31.-én jelent meg a Magyar Közlönyben a jelenleg hatályos formája. A NAT nem tartárgyakban, hanem műveltségterületekben gondolkodik, melyek jelenleg 10 területre osztják az oktatás területét. A központosított oktatás célja elsősorban, hogy biztosítsa a nevelés és oktatás tartalmi egységét, valamint az iskolák közötti átjárhatóságot. Ez szülőként hasznos, hiszen ha valamiért úgy alakul, hogy költöznie kell a családnak országon belül, akkor a másik iskola át tudja venni a gyermeket, és tudja folytatni a tanulmányait onnan, ahol abbahagyta.

Miket tartalmaz a Nemzeti Alaptanterv?

Érdekes, de nem tantárgyanként közelíti meg az oktatást, hanem műveltségi körönként. 10 egységre bontja a Magyarországon alapműveltséghez tartozónak tartott tudás témaköreit. Például egységesen Természettudományos nevelésként hivatkozik a természeti ismeretek elsajátításához szükséges tárgyakra.

Nem emlékszem, hogy az én, vagy akár a nagylányom általános iskolájában ez hogy volt, de most már elsőben, és másodikban is előtérbe kerül ez a téma. Az olvasmányok egy része ugyanis ilyen témákat is tartalmaz a gyermek tudásának bővítése céljából.

Érdekes felvetés, és jól előkészítve segítheti a későbbi aprólékos részekre bontott tudás elsajátítását. Hiszen egy ilyen “mese” könnyebben emészthető formában adhat át tudást.

Emlékszem egyszer a nagylányom a metrón utazva említett meg egy olyan információt István királyról, amivel édesanyámmal is csak pilláztunk, hogy honnan emlékszik ilyenre. Kiderült, egy korábbi évfolyamos olvasmányból volt meg számára az adat.

A magyarság megőrzése

Érdekessége, hogy az Európai Úniós javaslatokat figyelembe véve a NAT kifejezetten hangsúlyt fektet a magyar kúltúra és szellemiség megőrzésére. Igyekszik fókuszálni arra, hogy a magyar kultúra legkiemelkedőbb alkotásainak megismertetésén keresztül elmélyítse a tanulókban a magyarság megőrzése iránti vágyat, és az igényt arra, hogy generációkon keresztül fennmaradjon a magyarság szellemisége.

Szülőként hogyan lehet mindezt hasznosítani?

Azt gondolom, hogy szülőként szeretnénk, ha a gyermekünk az ismereteket a lehető legjobban sajátítaná el. Ezzel biztosítva számára a gördülőkenyebb jövőt az életben. Gondoljunk csak bele, hogy mekkora esélye van elhelyezkedni egy munkahelyen egy olyan kisgyermeknek, akinek nem adatott meg az iskoláztatás, tanulás lehetősége, és teszem azt, még írni-olvasni sem tud. Nem sok.

Érdekes volt számomra megélni a lányom oktatásának sebessége, és az én oktatásom sebessége közötti különbséget. Míg korábban egy év rendelkezésére állt a kisgyereknek, hogy megtanulon írni, olvasni, addig ma már ez az első évfolyamban akár a félévi követelmény része.

Lehet ezzel vitatkozni, vagy egyet érteni, de az is igaz, hogy felgyorsult világban élünk. Általánosan azt tapasztalom más családoknál is, és mindkét lányomra igaz, hogy bőven általános iskola előtt érdeklődést mutatottak a számolás, és az olvasás, írás felé.

Ugyanakkor láthatjuk, hogy rengeteg terhelés van a gyerekek vállán. Sokan járnak külön órákra, edzésekre. Fontos lehet ilyen világban, hogy ha véletlenül úgy alakul, hogy lemarad a gyermek, akkor a korrepetálás könnyed, játékos formában történjen.

Összefoglalás

Lehet a NAT-ot szídni, vagy szeretni. Mint mindennek, bizonyárra ennek is megvannak a jó és a rossz oldalai. Ugyanakkor jelen pillanatban ez az eszköz az, amit a pedagógusoknak használni kell a gyermekeink oktatása során. Amit szülőként tehetünk, hogy támogatjuk a pedagógusokat a munkájukban, és segítjük gyermekeink fejlődését.

Segítségre van szüksége gyermeke korrepetálásában, vagy gyermeke tudásvágya túlmutat az iskolai kereteken? Mindkét esetben hasznos segítséget talál  oldalunkon. Természetesen minden oktató, és gyakorlóprogram, ami a Tantaki oldalán található a NAT követelményei szerint készült, és minden évben kiegészül az esetleges változásokkal.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .