„Mi leszel, ha nagy leszel?” – egy megszokott kérdés

„Mi leszel, ha nagy leszel?”

Gyermeke jó matematikából?

Lássuk, milyen szakmák jöhetnek szóba!

 

Már kisgyermekkorban a család és a közeli rokonság érdeklődik a gyermek jövőbeni terveiről: ennek egyik alapja pedig a pályaválasztás. A mindennapok folyamatosan hatást gyakorolnak az ifjoncokra, így a pedagógusok, izgalmas vagy éppen unalmas órák, családi biztatások, a pajtások érdeklődése és akár még egy altató is: „Tűzoltó leszel s katona! Vadakat terelő juhász!” /József Attila: Altató/

numbers

Márciusban a matematika tantárgy körül forog a Tantaki kampánya. Ennek keretében összeszedtünk néhány szakmát, amelyek a matektudásra épülnek. Azonban kezdjük ott, hogy matematika mindenhez kell - mindennek az alapja (legalábbis valamilyen szinten). Nagyon kevés olyan foglalkozás van, ahol egyáltalán nem használják, de  vannak köztük olyanok, amik kifejezetten a matematikához értő, jó képességekkel rendelkezők számára biztosítanak megélhetést. Most ezeket vesszük számon:

Egy jó mérnök: gyors és logikus gondolkodású, aki a nehéz körülmények között is megőrzi nyugalmát. Jó szóbeli és írásbeli képességekkel rendelkezik, és gyakorlata van a grafikus módszerek használatában is, ami kiterjed a műszaki rajzok, vázlatok készítésére, illetve számítógépes tervezőrendszerek használatára egyaránt. Ezen kívül jó csoportvezető, aki beosztottjait szakszerűen irányítja és tanítja. Budapesten kívül is sok vidéki nagyvárosban szolgálnak az egyetemek mérnöki képzéssel. Többek között Debrecen, Dunaújváros, Kecskemét, Pécs, Nyíregyháza, Szeged, Veszprém és Szolnok. És a fizetés? 200 ezer Ft-tól akár a csillagos égig.

mérnök

Egy aktuárius szakember: kevésbé ismert foglalkozás, pedig igencsak a legjobb szakmák között van. A matematikai és közgazdasági ismereteket használva kockázatértékelő munkát végez. Tehát a fő feladat lényegében  a kockázatok pénzügyi hatásainak elemzése. Magyarországon az aktuáriusok bankoknál, biztosítóknál, nyugdíjpénztáraknál, tanácsadói irodáknál, illetve egyetemen oktatják az aktuárius tudomány és gyakorlat alapjait. Mindezt kezdőként kb. 300 ezer Ft fizetéssel.

Könyvelő: vagyis a számok, bonyolult adózások képviselője, aki átlátja a bevétel és a kiadás „táncát”. Szinte mindenkinek szüksége van egy ilyen szakemberre, így ez a foglalkozás még valószínűleg nagyon sokáig vezetni fogja a legbiztosabb és legkeresettebb szakmák listáját. A kezdő fizetés pedig átlagosan meghaladja a 200 ezer forint.

Egy amerikai felmérés szerint a legjobb szakmák listáján szerepel még sorrendben: statisztikus, biológus, szoftverfejlesztő, számítógépes rendszer-fejlesztő, közgazdász, fizikus. Ezt a rangsort nézve a legjobb foglalkozások elsajátításához elengedhetetlen a matematika.

ppttanulas

„Minek ezzel már most foglalkozni, hisz gyermekem még csak általános iskolás?” – teheti fel a kérdést. Egyrészt, mert gyorsabban eljön a pályaválasztás, mint gondolná, és biztos vagyok benne, hogy a legjobb szakmák egyikét szánja gyermekének! Másrészt pedig fontos, közösen készüljenek fel még időben. Fiatalabb korban még sokszor változhat, hogy csemetéje milyen pálya felé kacsintgat, azonban fontos, hogy általános iskolában elmélyítsék a matematika alapjait, hiszen ez hatással lehet nem csak a középiskolai tanulmányaira, hanem az egész életére.

Ha változtatni szeretne, mert nem elégedett gyermeke iskolai oktatásával, csak kattintson ide!

Cikk megosztása

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .