Szóval ez a Tantaki

„SZÓVAL EZ A TANTAKI.”

Elérkezett a várva várt szombat, amikor is Pannit elviszem egyik kis osztálytársa, Bence zsúrjára. Kislányom már napok óta másról sem tud beszélni, csak arról, hogy milyen sütit süssek, milyen ajándékot vigyen és mit fognak játszani.

Ebédeltünk, elkészültünk és már indultunk is Bencéék háza felé. Kislányomon kívül még 3 kis barátjuk szerepelt a meghívottak listáján és mivel a szülők között is jó a kapcsolat, a szülinapi zsúrok alkalmával mi is maradunk beszélgetni, míg a gyerekek játszanak.

babazsúr

Amint beléptünk a házba, kislányom már el is tűnt a többi gyerekkel a szobában, minket pedig a házigazdák a nappaliba tereltek. Az egyik szülő pár percen belül nekem is szegezte a kérdést, hogy hogyan is működik a Tantaki.

kérdőjeles kép

Hogy őszinte legyek, nagyon meglepett a hirtelen jött kérdés. Lepergett előttem az a kis rövid idő, ami azóta telt el, hogy a boltban találkoztam a Tantakis kisfiúval és anyukájával és most pedig szembe találom magam egy ilyen kérdéssel. Hát ilyen gyorsan én is „Tantakis anyuka” lettem? Igen. És ez tetszik is. Ahogy rajtam és kislányomon segítettek korábban, úgy segíthetek én is másokon már csak az információkkal.

Belekezdtem a mondókámba. Elmeséltem, hogy a Tantaki tanulást könnyítő oktató anyagokat és DVD-ket kínál. Megjegyeztem, hogy a programok használata annyira egyszerű, hogy a kisgyermekek is önállóan tanulhatnak, játszhatnak velük. A Tantakizás rendkívül hatékony, mivel a gyermek számos érzékszervére hat egyszerre. A gyermek rengeteg színes képpel találkozik, miközben egy hang mondja el a fontos tudnivalókat. Ez utóbbiakat később akár külön el is elolvashatják a gyermekek.

lány kép

Elmeséltem azt is, hogy a leckék végén szintfelmérők vannak, melyekkel a gyermek (és a szülő is) átfogó képet kap a megszerzett tudásról. Ennél az értékelésnél kiderül, min kell javítani, mire kell jobban odafigyelni. Mivel a gyermek az egész tanulási folyamatot játéknak fogja fel, célja az, hogy a lecke végén eredményének százalékos értéke minél magasabb legyen, ezért ha nem elégedett, addig ismételgeti a leckét, míg teljesen meg nem tanulta.

Itt kipróbálhatod őket Te is!>>

Cikk megosztása

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .