Változások az oktatásban 2013 szeptemberétől

Mire számítsanak a szülők és a tanulók a 2013-as tanévtől?

 

Itt egy helyen elolvashatja az összes fontos változást, ami Önt és gyermekét érinteni fogja az idei tanévtől kezdődően az általános iskolában.

  • Meddig kell bent tartózkodnia gyermekének az iskolában?

Új előírás, hogy az általános iskolákban a foglalkozásoknak legalább 16 óráig kell tartaniuk, tehát a gyerekeknek délután 4-ig bent kell maradniuk. Azonban lehetőség van arra, hogy az igazgató a szülő kérésére felmentést adjon ez alól. Ha viszont gyermeke egész napos iskolába jár, nem kaphat felmentést! Ez a rendelkezés az összes általános iskola összes évfolyamára vonatkozik.
Nincs nagy probléma, ha a szülők nem tudják megoldani, hogy délután 4-kor elhozzák a gyereket, ugyanis minden iskolában meg kell szervezni a felügyeletet 17 óráig, vagy addig, amíg a diákok jogszerűen tartózkodnak az intézményben.

  • Kötelezővé válik a testnevelésóra

Az 1-2., 5-6. és 9-10. évfolyamos tanulóknak minden nap, azaz heti ötször lesz tesiórájuk. Ebből maximum kettő váltható ki olyan foglalkozásokkal, amelyeket a kerettanterv meghatároz a testnevelés tárgy kapcsán. Ilyen foglalkozás például a táncoktatás vagy más sportfoglalkozások.

  • Új tantárgyak: erkölcstan, illetve hit- és erkölcstanoktatás

Az idei tanévtől még csak 1. és 5. osztályban, illetve a hat osztályos gimnázium 7. évfolyama számára lesz kötelező tantárgy az erkölcstan, vagy a hit- és erkölcstan. Azonban ezen évfolyamokban választhatnak is a tanulók, hogy  a kettő közül melyik tantárgyat szeretnék látni az órarendjükben. A választást jól meg kell fontolni, ugyanis a döntésen tanév közben már nem lehet változtatni.
Lássuk, miben különbözik a két tantárgy! Az erkölcstan során a tanuló különböző vallási, világnézeti információkkal gazdagodik, a tantárgy tartalmát pedig a Nemzeti alaptanterv és a hozzá tartozó kerettanterv határozza meg. A hit- és erkölcstan tartalmát azonban az azt oktató egyház határozza meg az állam és az iskola beleszólása nélkül. Továbbá, ha az összes szülő, akinek a gyermeke ezt a tárgyat választotta, írásbeli nyilatkozattal, egyetértően megállapodik benne, az órákat az iskolán kívül, máshol és máskor is meg lehet tartani. Annak, aki a hit- és erkölcstant választja, számolnia kell azzal az eshetőséggel, hogy több kötelezettséget kell viselnie, mint az erkölcstant választó társainak. Ugyanis, mivel az azt oktató egyházi jogi személy határozza meg a tantárgy tartalmát, ezért akár a kötelező vasárnapi templomba járást is rögzíthetik benne.

  • Változás a tankönyvellátásban

Az idei tanévtől felmenő rendszerben ingyenesen biztosítja az állam a tankönyveket a diákok számára. Ez azt jelenti, hogy először csak az elsősök kapják meg térítésmentesen a tankönyveket.

Az idei tanév 2013. szeptember 2-án kezdődik, és 2014. június 13-án ér véget. Ezt követően legalább 60 összefüggő napból álló szünetet kell biztosít a tanulóknak.

Reméljük, hasznos információkkal szolgáltunk!

Ha kérdése vagy véleménye van, írja meg nekünk bátran!

Cikk megosztása

12 thoughts to “Változások az oktatásban 2013 szeptemberétől”

    1. Szerencsére senki nem is akarja, hogy napi 16 órát bent legyél a suliban. Az viszont kötelező, hogy 16:00-ig maradj. Ez ugye 8 óra, ha reggel 8-ra mész a suliba. 🙂 Egy kis matek. 🙂

  1. Aki a hittant tanulja vagy válassza, azzal egyben az erkölcs tant is, mivel a Biblia leírja mi a hit, (Héber 11:1 (zsidó ) és ha valaki hittel rendelkezik a Bibliában le írt alap elvek megkövetelek a kimagasló erkölcsi normát. Viszont én egy egyháznak sem engedném meg az oktatást, mert pont most folyik ellenük sok vád. A szülők nagyon jól gondolják meg, mit választanak. Az ember amikor a templomba megy azért megy, hogy keresse Istennel a kapcsolatot.De ez a vers tanít itt egy fontos tudni valót: cselekedetek 17:24 Kérdés, akkor minek engedjem a gyermekemet is oda? A hiába valóságot, neveljem bele? Nem, ez meggondolandó minden szülőnek.

  2. Az lenne a kérdésem, hogy du. 4 ig bent vannak a gyerekek, utána edzés, stb., mikor tudnak tanulni? Mikor csinálnak leckét?

    1. Kedves Dr. Gergely Mátyás!
      Ez egy érdekes kérdés! Ezt én is szívesen feltenném azoknak, akik kitalálták a házi feladatot, és azt, hoyg kötelező bent maradni a suliban 16:00-ig. Igazából az lenne a legjobb, ha a gyerek csak az iskolában tanulna, és nem kellene még otthon is a tanulással foglakoznia. De sajnos mi még nem tartunk ott, hogy ez megvalósuljon!

  3. Gondolom, a délutáni foglalkozások nagyrésze napközi, a házi feladat elkészítésére. Ha ez így van, akkor már otthon nincs leckéje a nebulónak, feltéve, hogy jól kihasználja a délutánt.

    1. Kedves Kornélia sajnos ez csak az alsó tagozatos gyerekeknél van így. A felső tagozatos gyerekeket csak valamilyen szakkörrel, vagy egyéb foglalkozásokkal kell lefoglalniuk a pedagógusoknak. Ebbe a házi feladat elkészítése nem fér bele. Ezt úgy értse, hogy pl. rajz szakkör, vagy sakk szakkör stb…, ami azt eredményezi, hogy a gyermek kitöltötte az idejét 16:00 óráig, de ha hazament neki kell állnia estig megcsinálni a házi feladatot.
      Sok szülőnek joggal borzolja ez az idegeit!

  4. A társastánccal és a néptánccal mégsem lehet helyettesíteni a testnevelési órát! (EMI rendelet)

  5. A társastánccal és a néptánccal mégsem lehet helyettesíteni a testnevelési órát! (EMI rendelet)

  6. Hát én remélem megbukik ez a 16 óraig tartó rendszer,, merthát az otthoni házifeladatok mellett még nem is beszéltünk a különórákról. Sajnos a mai iskolakban a napi 8 órába nem fér bele az sem, hogy a gyerekek felkészüljenek a felvételire, nyelvvizsgákra, stb…. Hát fogalmam nincs mit csinálnak egész nap az iskolában…..

  7. Az egész napos iskolát már évtizedekkel ezelőtt eltervezték. Előbb-utóbb nyári szünet sem lesz…
    „A hosszú távú nevelési program része az iskolaidőszak egész évre történő kiterjesztése, illetve egész napra való meghosszabbítása.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .